Liverpool: Kuyt elismerte, hogy az Inter hivatalos ajánlatot tett érte

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 17:39
Dirk Kuyt holland lapoknak nyilatkozva elismerte, hogy az olasz Inter hivatalos ajánlatot tett érte a Liverpool vezetőinél.

„Csütörtök este a Trabzonspor elleni Európa-liga-meccs után a Liverpool vezetősége tudatta velem, hogy hivatalos faxot kapott az Intertől. Kedvező helyzetben vagyok" – mondta Kuyt, aki azonban arról nem beszélt, hogy döntött-e már.

Mindenesetre Roy Hodgson, a „vörösök” menedzsere klubja hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, beszélt Massimo Morattival, az Inter elnökével, akivel megállapodtak abban, hogy a milánóiak ezen a nyáron egyik játékosát sem igazolják át. A szakember jól ismeri Morattit, mivel korábban dolgozott a fekete-kékeknél.

Mint beszámoltunk róla, Rob Jansen, Kuyt ügynöke néhány napja elmondta, a milánói fekete-kékek meg szeretnék szerezni a holland játékost, aki átigazolása esetén ismét együtt dolgozna Rafa Benítezzel.

Legfrissebb hírek

Videó: Callum Styles piros lapot kapott, csapata egyre távolabb kerül a feljutástól

Légiósok
3 órája

Marcus Thuram megsérült, kihagyhatja a jövő heti milánói derbit

Olasz labdarúgás
4 órája

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
Tegnap, 18:18

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:09

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:57

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03
Ezek is érdekelhetik