PL: Özil asszisztjai győzelmet értek az Arsenalnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.22. 16:33
null
Mesut Özil gólpasszai most győzelmet értek az Arsenalnak (Fotó: Action Imeges)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában az Arsenal 3–1-re legyőzte a Stoke Cityt. A forduló másik vasárnap 14.30 órakor kezdődő mérkőzésén a Swansea 2–0-ra nyert az újonc Crystal Palace vendégeként.

Az első meccsét az Emirates Stadionban játszó Mesut Özil már az ötödik percben veszélyes volt a kapura. A német válogatott középpályása remekül csavarta el szabadrúgását a Stoke védői mellett, de a vendégek kapusa még bele tudott ütni a labdába. A vezetést így is megszerezte azonban az Arsenal, a kipattanóra ugyanis remekül érkezett Aaron Ramsey, és ebben a szezonban – minden sorozatot számolva – már a hetedik gólját szerezte. 1–0

A Stoke válaszára mindössze húsz percet kellett várni. Az idegenben játszó együttes szintén egy kipattanóból szerzett gólt, a kapufáról levágódó lövést követően Geoff Cameron lőtt a kapu közepébe. 1–1

A hazaiak a 26. percben újra átvették a vezetést: egy szögletet követően Mesut Özil Per Mertesacker fejére ívelte a labdát, amelyet a német védő nyolc méterről a hosszúba fejelt. 2–1

A második félidőt is fölényben kezdte az Arsenal, a következő gólra a 72. percig kellett várni. Egy szabálytalanságot követően újra Mesut Özil csavarta be a labdát, a tizenhatoson belül pedig Bacary Sagna emelkedett a legmagasabbra, és gyönyörűen, fejjel átemelte a labdát Asmir Begovic kapuson. 3–1

Az „ágyúsok” ezzel a kétgólos sikerrel begyűjtötték negyedik győzelmüket az angol élvonalban, amivel újra a tabella élére álltak.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Arsenal–Stoke City 3–1
(Ramsey 5., Mertesacker 36., Sagna 72., ill. Cameron 26.)
Crystal Palace–Swansea 0–2 (Michu 2., Dyer 48.)
KÉSŐBB

17.00: Cardiff City–Tottenham Hotspur
17.00: Manchester City–Manchester United (Tv: DigiSport1)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 5 4 1 11–6 +5 12
2. Chelsea 5 3 1 1 6–2 +4 10
3. Liverpool 5 3 1 1 5–3 +2 10
4. Tottenham 4 3 1 4–1 +3 9
5. Everton 5 2 3 6–4 +2 9
6. Southampton 5 2 2 1 3–2 +1 8
7. Manchester City 4 2 1 1 8–3 +5 7
8. Manchester United 4 2 1 1 6–2 +4 7
9. Swansea 5 2 1 2 7–7 0 7
10. Stoke City 5 2 1 2 4–5 –1 7
11. Hull City 5 2 1 2 5–7 –2 7
12. Newcastle 5 2 1 2 5–8 –3 7
13. Aston Villa 5 2 3 6–6 0 6
14. West Bromwich Albion 5 1 2 2 4–4 0 5
14. West Ham 5 1 2 2 4–4 0 5
16. Cardiff 4 1 2 1 4–5 –1 5
17. Norwich City 5 1 1 3 3–6 –3 4
18. Fulham 5 1 1 3 3–7 –4 4
19. Crystal Palace 5 1 4 4–8 –4 3
20. Sunderland 5 1 4 3–11 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik