Tottenham: Sherwood beugróból a klub vezetőedzője lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.23. 22:21
null
Tim Sherwood megkapta a Spurs vezetőedzői posztját (Fotó: tottenhamhotspur.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham hivatalos honlapján bejelentette, hogy az André Villas-Boas menesztése után ideiglenesen kinevezett vezetőedző, Tim Sherwood hosszabb távon marad a posztján, és a 2014–2015-ös idény végéig ő irányítja majd a csapatot.

„Nagyon vonakodtunk attól, hogy a szezon közben edzőt váltsunk, de úgy éreztük, a klub érdekében ezt meg kell tennünk. Nagyszerű keretünk van, amely megérdemli, hogy olyan vezetőedzője legyen, aki a legjobbat hozza ki belőle, és lehetővé teszi, hogy a legjobban fejezzük be az idényt" – nyilatkozta Daniel Levy, a Tottenham elnöke Sherwood kinevezése kapcsán.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már a klubnál dolgozik egy olyan tehetséges edző, mint Tim Sherwood. Hiszünk benne, hogy Timben megvan a tudás és az elszántság is, hogy előrevigye a csapatot" – tette hozzá a klubvezető.

Sherwood munkáját Chris Ramsey, Les Ferdinand és Steffen Freund segíti majd az edzői stábban.

Mint ismert, Villas-Boast a Liverpool ellen 5–0-ra elveszített bajnoki után menesztették egy héttel ezelőtt. Az angol sajtó rögtön találgatni kezdett, hogy ki veszi át a portugál tréner posztját, és – többek között – olyan szakemberek nevét dobta be, mint Jürgen Klinsmann, Frank de Boer, Fabio Capello vagy Guus Hiddink.

Legfrissebb hírek

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
57 perce

A City kabalafigurájának megtestesítője szerint Erling Haaland bántalmazta őt, ezért panaszt tett a rendőrségen

Angol labdarúgás
2 órája

A közösségi médiában szidta a klubot és az elnököt, két évre kitiltották

Angol labdarúgás
6 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10
Ezek is érdekelhetik