PL: meglepetés, szenvedő csapat győzte le a Tottenhamet

Vágólapra másolva!
2014.02.23. 18:53
null
A győztes gól szerzője, Robert Snodgrass (Fotó: Action Images)
Meglepetéssel zárult az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulója: a tabella alsó harmadában található Norwich City hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Tottenhamet. A házigazda győztes gólját Robert Snodgrass szerezte a 47. percben.

 

Nagy reményekkel érkezett a Tottenham a Carrow Roadra, az Everton elleni fontos győzelem után ugyanis a legutóbbi fordulóban meggyőző teljesítménnyel nyert a Newcastle United otthonában négy góllal (igaz, csütörtökön kikapott a Dnipro vendégeként az Európa-ligában).

Az első félidőben nagy küzdelmet és mezőnyjátékot láthattunk a pályán, a Tottenhamnél volt kicsit többet a labda. Árulkodó statisztika az első 45 percről, hogy kaput eltaláló lövése egyik csapatnak sem volt. Nem úgy a szünet után.

A második félidő elején mintha az öltözőben ragadt volna a Tottenham, a 47. percben egy kisebb védelmi megingást kihasznált a Norwich, megszerezve a vezetést. A jobb oldalon a leshatáron lépett ki Robert Snodgrass, Danny Rose beragadt, a Norwich középpályása betört a tizenhatoson belülre, és 14 méterről okosan a jobb alsóba tekert, Hugo Lloris nem tudott leérni. 1–0

Támadóbb felfogásban kezdett futballozni a Spurs, ám Roberto Soldado beállítása sem segített a londoniakon. A túloldalon Snodgrass kis híján megduplázta góljainak számát, 27 méterről, középről zúdított kapura egy szabadrúgást, a lécről a gólvonal elé vágódott a labda, majd a kipattanót Nathan Redmond kapura húzta, de Lloris bravúrral védett.

A Norwich szezonbeli legnagyobb skalpját begyűjtve legyőzte a tabellán ötödik Tottenhamet, amely így hat pontra leszakadt a negyedik Liverpooltól.

PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Norwich–Tottenham 1–0 (Snodgrass 47.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 27 18 6 3 49–21 +28 60
2. Arsenal 27 18 5 4 52–27 +25 59
3. Manchester City 26 18 3 5 69–27 +42 57
4. Liverpool 27 17 5 5 70–35 +35 56
5. Tottenham 27 15 5 7 36–33 +3 50
6. Manchester United 27 13 6 8 42–30 +12 45
7. Everton 26 12 9 5 37–27 +10 45
8. Newcastle 27 12 4 11 33–38 –5 40
9. Southampton 27 10 9 8 38–32 +6 39
10. West Ham 27 8 7 12 31–34 –3 31
11. Hull City 27 8 6 13 29–31 –2 30
12. Swansea 27 7 7 13 36–40 –4 28
13. Aston Villa 27 7 7 13 27–37 –10 28
14. Norwich City 27 7 7 13 20–39 –19 28
15. Stoke City 27 6 9 12 27–42 –15 27
16. Crystal Palace 26 8 2 16 18–36 –18 26
17. West Bromwich Albion 27 4 13 10 31–39 –8 25
18. Sunderland 26 6 6 14 26–42 –16 24
19. Cardiff 27 5 7 15 19–48 –29 22
20. Fulham 27 6 3 18 26–58 –32 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik