MU: Sohasem éreztem még ilyet az Old Traffordon - Giggs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 23:29
null
Ryan Giggs furcsa helyzetben: most tanácsokat osztogat Patrice Evrának, pedig lehet, <br />hogy hamarosan ismét előtte nyargalászik a pályán (Fotó: Action Images)
A Manchester United David Moyes menesztése után megnyerte az első mérkőzését: a „vörös ördögök” a menedzseri posztot ideiglenesen betöltő Ryan Giggs vezetésével 4–0-ra legyőzték a Norwich Cityt. A Manchester United pályára lépési csúcstartója a találkozó után elárulta: még soha nem érezte magát úgy az Old Traffordon, mint szombaton.

 

„Annyi év óta már megszámlálhatatlanul sokszor jöttem ki az Old Traffordra, de sohasem éreztem még ilyet. Köszönöm a szurkolóknak, óriási önbizalmat adtak. Élveztem a meccset, és a négy-nulla álomszerű eredmény, amivel elégedett lehetek” – mondta a meccs után Giggs.

„Az előző éjszaka nem aludtam. Olyanokat kihagyni a kezdőcsapatból, mint Juan Mata, nehéz döntés volt – magyarázta az MU legendája. – Olyan helyzetbe kerültem, amilyenben még nem voltam korábban. Ideiglenesen vagyok csak menedzser, és egyben csapattárs is vagyok, szóval nem volt könnyű erről határozni. Mindenkivel beszéltem egyénileg a meccs előtt, egyesek szomorúak voltak, mások jobban elfogadták, de senki sem duzzogott, és láthattuk Juan [Mata] válaszát, igazi profi volt, nem panaszkodik, hanem bejön, és produkál egy ilyen fél órát.”

„Az eredménnyel nyilván a szünetben is elégedett voltam, de a mutatott játékkal nem. Mondtam a játékosoknak, hogy keményen tréningeztek, talán túl keményen is, és ez egy érzelemmel telített hét volt. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy figyeljünk a játék sebességére és a tempóra, amennyire tudunk, mert ha ez megy, akkor kevesen tudják tartani az iramot” – mondta a meccsről Giggs, majd a csapaton belül tapasztalt hangulatról is beszélt.

„Mindannyiunkat megviselt ez a szezon, nem azt hoztuk, amire képesek vagyunk, de ezen a délutánon ez is sikerült. Azt a szintet, amit ma felállítottunk, a Sunderland ellen is tartanunk kell. Úgy gondolom, minden játékosnak itt az ideje a bizonyításra, csak David de Gea nyújtott a képességének megfelelőt az idényben, a többiek jócskán elmaradtak a kívánalmaktól. Egy jó mérkőzést játszani azonban még kevés!”

ANGOL PREMIER LEAGUE
36. FORDULÓ
Manchester United–Norwich City 4–0
(Rooney 41., 48. – az elsőt 11-esből, Mata 64., 73.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 35 25 5 5 96–44 +52 80
2. Chelsea 35 23 6 6 67–26 +41 75
3. Manchester City 34 23 5 6 91–35 +56 74
4. Arsenal 35 21 7 7 62–41 +21 70
5. Everton 36 20 9 7 57–36 +21 69
6. Tottenham 36 20 6 10 52–49 +3 66
7. Manchester United 35 18 6 11 60–40 +20 60
8. Southampton 36 14 10 12 52–45 +7 52
9. Newcastle 35 14 4 17 39–54 –15 46
10. Stoke City 36 11 11 14 39–50 –11 44
11. Crystal Palace 35 13 4 18 28–41 –13 43
12. Swansea 36 10 9 17 51–52 –1 39
13. Hull City 35 10 7 18 36–45 –9 37
14. West Ham 36 10 7 19 38–49 –11 37
15. West Bromwich Albion 35 7 15 13 42–54 –12 36
16. Aston Villa 35 9 8 18 36–53 –17 35
17. Norwich City 36 8 8 20 28–60 –32 32
18. Fulham 36 9 4 23 37–79 –42 31
19. Cardiff 35 7 9 19 31–65 –34 30
20. Sunderland 34 7 8 19 33–57 –24 29
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik