Ángel száll Manchesterre, David örökébe lép

FRICSKA, FRICSKA, FRICSKA

Hogy miért omlasztotta kontinensbeli vetélytársaira az átigazolási piacot idén nyáron is a lassan már másfél milliárd eurós játékospiaci forgalmat lebonyolító Premier League? A válasz egyszerű: a színvonalas kínálatra igazi kereslet alakult ki, állam bácsi hűvös távolságtartása mellett, és aki nem hajlandó teljesíteni, fejest ugorhat a feledésbe, és igaz ez futballistára, vezetőre egyaránt. Természetesen ez nem ment egyik napról a másikra, kellett hozzá a XX. század végi gazdasági, pénzügyi, infrastrukturális és médiarobbanás, no és látjuk azért az árnyékos oldalt is – de azzal a ténnyel, hogy az angol élvonalban költenek most is legtöbbet, nehéz lenne hosszas kocsmai előkészítés nélkül vitatkozni.

Itt van például a WEST BROMWICH ALBION, amelyet nemzetközileg sehol sem jegyeznek, Gera Zoltán távozása óta Magyarországon sem, szóval ez a kis klub megvette a nyáron tízmillióért a 2010-es világbajnokságon is látott Brown Ideyét, a mostani nagy tornán befutott Costa Rica-i bekket, Cristian Gamboát, a belga válogatott védőt, Sébastien Pocognolit; és mellettük olyan harcedzett veteránokat csábított el, mint Joleon Lescott, Craig Gardner vagy Chris Baird. Nem merülnek el a pubok puha ködébe a nagy nyári tornák alatt a klub vezetői, ezt bizonyítja, hogy a legutóbbi vb-n és Európa-bajnokságon megfordult portugál szélső, Silvestre Varela és a görög csataparipa, Jorgosz Szamarasz is csatlakozott Alan Irvine keretéhez.

Nem gyanús állagú göröngyökkel gurigáznak a QUEENS PARK RANGERSNÉL sem, ahol szintén gazdagodtak egy viharvert harcossal (Rio Ferdinand), közel 20 millió euróval boldogították a Cardiff Cityt a két roppant tehetséges angol fiatal, a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott Steven Caulker és középpályás Jordon Mutch megvételével; és feleennyivel járultak hozzá a Norwich City költségvetéséhez a holland futógép, Leroy Fer további szolgálataiért cserébe. Zseniális üzletet kötöttek a jobb oldali loholó, Mauricio Isla kölcsönvételével: a chileit a nyáron vette meg végleg a Juventus az Udinesétől, mindösszesen 13.9 millió euróért, a londoniak most 1.2 millióért élvezhetik tudását egy egész bajnokság erejéig, de tízmillióért végleg megszerezhetik majd az idény végeztével. Isla honfitársa, Eduardo Vargas is kölcsönbe érkezett a QPR-hoz, szintén a Serie A-ból, csak ő éppen kicsit délebbről, Nápolyból, és ő is játszott a nyáron Brazíliában a hollandok elleni mérkőzésen, ahol Fer gólt szerzett.

Megengedhette azt is magának a királynős egylet, hogy olyan közismert játékosok szolgálatairól mondjon le, mint Stéphane Mbia, Esteban Granero, Júlio César, Josszi Benajun, Niko Kranjcar, Andy Johnson vagy a visszavonult Pak Dzsi Szung, de még mindig várja az igazán nagy nyári fogást, aki Rafael van der Vaart lenne, miközben Harry Redknapp mester szívesen felvenné stábjába a nagy(on lökött) Paul Gascoigne-t is.

Belelendül szép lassan a nyáron csillagaiért 120 milliót kasszírozó SOUTHAMPTON is, ahová Luke Shaw, Adam Lallana, Dejan Lovren, Calum Chambers, Pablo Osvaldo és Rickie Lambert helyett olyan, viszonylag ismeretlen játékosok jöttek, mint a Steaua védője, Florin Gardos, az ír birodalmi rohamcsatár, az év eleje óta a Hull Cityben négy gólt termelt Shane Long, az angol válogatott kapuvédő, Fraser Forster, a szerb támadó középpályás, Dusan Tadics vagy az Intertől hétmilliós vételi lehetőséggel kölcsönkapott algériai középpályás, Szafir Taider. Mi tagadás, az újonnan jött gazdagság okozta lebegésben könnyű kézzel szórta a pénzt a S'oton, különösen a Longért kipengetett 14.9 millió euró tűnik eltúlzottnak – a holland bajnokságban roppant gólerős Graziano Pelléért adott tízmillió ellenben értékarányosnak tetszik.

Ronald Koeman bő harmincmilliót költhet még a nyáron, például a tottenhames szélsőre, Andros Townsendre (B-terve a Norwich Nathan Redmondja), az atléticós védőre, Toby Alderweireldre vagy a feyenoordos középpályásra, Jordy Clasie megvételére – miközben feltett szándéka, hogy mindenképpen megtartja a csapat motorját, Morgan Schneiderlint.

Hatalmas a tolongás a középmezőnyben, és meg kell adni az árát ennek a harcnak – a West Ham bőven negyedszáz millió fölött költött az Enner Valencia, Cheikhou Kouyaté, Aaron Cresswell, Diafra Sakho, Mauro Zárate ötösre, a Sunderland képes volt 12.6 milliót fizetni a Manchester Citynek Jack Rodwellért, a Stoke City a Victor Moses, Mame Diouf, Bojan Krkic támadótrióban bízhat immáron, a Leicester City tízmilliónál is többért hozott a másodosztályból leendő házi gólkirályt Leonardo Ulloa személyében, a Hull City szinte egy komplett középpályát újított be a méregdrága Thomas Ince, Jake Livermore, Robert Snodgrass hármassal; „egy" Everton meg negyvenmillió fölött költött a Romelu Lukaku, Muhamed Besic, Gareth Barry magra.

Elnézve az átigazolásokat, nem sok jó hírrel szolgálhat táblázatunk a Burnley és a Crystal Palace híveinek, mondhatni, a számok alapján mindkét egylet kiesik. De ez nem jelent egyet arrafelé az anyagi csőddel: az élvonaltól búcsúzók még bőkezű, sokmilliós „utógondozási díjat" kapnak évekig a kétmilliárdos TV-bevételekből. A tavaly kiesett Queens Park például többet keresett a közvetítésekből, mint az akkor Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, a mostani kipottyanók meg még ennél is többre, 80 millió euróra számíthatnak. Azért van az a bajnokság, ahol még kiesni is álomszerű...

ÁNGEL SZÁLL MANCHESTERRE, DAVID EGYKORI 7-ESÉBEN

Mivel a média erről trombitál már napok óta, nem rugózunk hosszasan az Ángel Di María-ügyön: az argentin szélső helye megingott a Real Madridban, és bár Carlo Ancelotti marasztalta a PSG-s szerződés kútba esése után is, a játékos sértve érezte magát a „nyakára hozott" konkurencia miatt, mindenképpen távozni akart. A legvadabb becslések szerint hatéves szerződtetése 188 millió euróba kerül a MANCHESTER UNITEDNEK: az aláírás 6, a vételár 75+15 millió, a fizetés hetente meg 375 ezer euró, amely forintban annyi, hogy lelki nyugalmunk érdekében inkább neki se látunk az átváltásnak.

A sikeres orvosi vizsgálat után elhelyezendő pecsétekkel brit vételi rekorddá avanzsáló Di Maríát jelképes módon a David Bechkam által is viselt 7-es mezzel várják Manchesterben, míg a pocsék rajt a mesés szponzori és TV-s szerződésekkel a háttérben beröffentheti a manchesteri transzferőrület motorját: a Juventusnak Arturo Vidalért 40 millió adnának Javier Hernández játékjogába csomagolva, Juan Cuadrado maga is azt nyilatkozta, hogy nem tett még le Firenze pánikszerű elhagyásáról (B-variáns a PSV-s Memphis Depay), Daley Blind szintén szívesen csomagolna már Amszterdamban.

Mehet viszont Danny Welbeck (Sunderland, Tottenham), Tom Cleverley és Wilfried Zaha (QPR), Marouane Fellaini ellenben nem kell a Napolinak, hiszen az olaszok inkább a liverpoolos Lucas Leivát vagy a tottenhames Sandrót kérik immáron. Angol lapok szerint rájöttek a nyilvánvalóra az MU-nál: mivel Javier Hernández és Anderson évi ötmillió euró körül keres, megéri ingyen is elengedni vagy kölcsönadni őket – de nem úgy, mint a Marco Rojo-transzfer oldalvizén a Sporting CP-hez elhelyezett Nanit, akinek heti 118 ezer eurós béréből a portugálok csak 44-et állnak, a többit továbbra is a boldog tulajdonosok, a „vörös ördögök" csengetik ki.

Jóval kevesebbet kereshet majd az új-zélandi védő, a West Ham United Winston Reidje, akit már csak azért is eladhatnak most tízmillió körüli summáért a „kalapácsosok", mert jövőre lejár a szerződése. A 26 éves játékosért egyébként az Arsenal és a Pool is harcol. Természetesen csak az repül a keretből, aki nem ugrotta meg Louis van Gaal mércéjét, Chris Smallinggal például új szerződést köthetnek, fizetését heti 78 ezer euróról 110 ezer körülire emelve.

AZ „OLASZ FUTBALL KRAMPUSZA" A VÖRÖSÖKNÉL KÖTÖTT KI

Aligha van túlértékeltebb futballistája napjainknak az olasz Mario Balotellinél, akiért fiatal kora dacára már 50 millió eurót fizetett az Inter, a Manchester City és a Milan, most pedig 20-at utalt érte a Liverpool. Mi tagadás, a nyári világbajnokságon csúfosan lebőgő, aztán választott hazájába orvul belerúgó Balo külső szemlélő számára érthetetlen sietséggel hagyta el a Milant – olyan nagy bajban nincs azért az egyesület, hogy képtelen lenne állni a csatár évi ötmilliós nettó bérét, valami azt súgja, más, személyes okok állhatnak a nagy sietség hátterében. Mindenesetre a milánói vezetők azonnal felsóhajtottak, hogy sokkal jobb így mindenkinek és pozitív javulás következik be a csapatszellemben.

De előtolul egy kérdés: mért mindig..., akarjuk mondani miért pont augusztus végén jönnek rá, hogy micsoda bomlasztó ego mérgezi a csapatot?

A Citytől utolsó félidényében egy bajnoki góllal búcsúzó, Milánóban 12 találattal nyitó, majd a legutóbbi szezonban 41 fellépésen 26 kanadai ponttal újabb Serie A-s kalandját lezáró Balotelli liverpooli hírek szerint még abba is belement a klubváltás kedvéért, hogy harmadával csökkentsék fizetését, és elfogadja támadó a szigorú „fegyelmezetlenségi záradékot" is.

Az Anderlecht szerb gólvágójával, a 12. új Ibrahimoviccal, Alekszandar Mitroviccsal teheti teljessé a megújulást középcsatár-fronton a Pool (mi tagadás, életre szóló élmény lenne tanulmányozni, hogyan élné meg a dolgos hétköznapokat egy öltözőben az olasz és a svéd rosszfiú, mondjuk Gazza segédedzőségével). Magunk részéről inkább talonban tartott ügynek érezzük Mitrovicsot, hiszen Daniel Sturridge, Fabio Borini, Rickie Lambert és ugyebár Balo mellé talán túlzás lenne még egy középcsatár, úgy meg pláne, hogy egy év múlva befut Divock Origi – Borini borítékolható távozásával együtt is. Az mindenesetre beszédes, hogy Brendan Rodgers azonnal elbeszélgetett Sturridge-dzsel, miután kiderült, hogy Balotelli dr. gyakorlatilag már a klub játékosa, és az üzletet hétfőn este nyélbe is ütötték.