Arsenal: 312! A Chelsea meg sem közelíti az „ágyúsokat”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.23. 13:52
Több mint tíz éve nem nyert bajnoki címet, egy bizonyos területen azonban most is listavezető az angol Premier League-ben az Arsenal labdarúgócsapata.

A Daily Telegraph által közölt tanulmány szerint a 2003–2004-es és a 2013–2014-es szezon között az „ágyúsoknak” összesen 312 olyan sérüléssel kellett megküzdeniük, amely legalább tíznapos kényszerpihenőt jelentett az adott játékosnak. Ezzel listavezetők közvetlen riválisaik előtt.

Összehasonlításképpen: a Chelsea-nél a vizsgált tizenegy idény alatt százzal kevesebb volt a súlyosnak számító sérülések száma.

Úgy tűnik, az Arsenal vezetősége tisztában van a problémával, Ivan Gazidis főigazgató ugyanis a részvényeseknek küldött közelmúltbeli levelében úgy fogalmazott: „Keményen dolgozunk azért, hogy a jövőben kevesebb sérültünk legyen, és hamarabb felgyógyuljanak”.

Az észak-londoni klubnál azt remélik, hogy a most elkészülő új edzőközpontjuk ebben nagy segítségükre lesz.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2 perce

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
5 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik