PL: az MU-Liverpool Rodgers utolsó esélye, felkészül Klopp?

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 10:28
null
Rodgers utolsó esélye? (Fotó: Reuters, archív)
Vasárnap 14.30 órakor a Premier League-ben összecsap a 16. forduló rangadóján a tabella harmadik helyét elfoglaló Manchester United a kilencedik Liverpoollal. A helyiek által gyakran csak „angol el Clásicóként” emlegetett találkozónak hatalmas a tétje, különösen Brendan Rodgers számára.

„Természetesen tisztában vagyok a meccs fontosságával, ha pedig egy pillanatra elfelejtem, mekkora rangadó is ez, a szurkolók azonnal emlékeztetnek. Szerencsére van egy nagyszerű segítőm, Ryan Giggs, akivel tökéletesen felkészítettük a fiúkat" – kezdte Louis van Gaal, a zsinórban öt győzelmet ünneplő manchesteriek menedzsere.

A „vörös ördögök” sérültlistája nem akar rövidülni, ennek azonban LvG szerint van, aki örülhet...

„Robin van Persie-nek hatalmas mázlija van, gyengén szerepelt, és a Hull ellen már ki akartam rakni a kezdőből, de a sérülések miatt nem volt senki, aki helyettesíteni tudta volna, így maradt. Örülök, hogy újra belelendült, szükségünk van a góljaira" – tette hozzá Van Gaal, aki Ángel Di Maríára, Luke Shaw-ra, Chris Smallingra, valamint Daley Blindre sem számíthat, Phil Jones, Rafael és Radamel Falcao viszont újra pályára léphet, ráadásul utóbbinak nagy szerepet szán Van Gaal.

„Ez a találkozó mindenkinek fontos, a rivalizálás miatt most az egész ország ránk figyel. A legutóbbi bajnoki eredményével, a háromgólos győzelemmel kiegyeznék most is" – mondta Brendan Rodgers, a liverpooliak menedzsere.

SZAVAZÁS

Melyik együttes nyeri az „angol el Clásicót”?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Míg a Pool mestere az MU-val foglalatoskodik, addig a brit sajtó már az utódot keresi. A PL-tabella 9. helyén szerénykedő „vörösök" brit pletykák szerint továbbra sem tettek le arról, hogy Liverpoolba csábítsák a Borussia Dortmund Bundesligában bukdácsoló vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot.

A Daily Mail szerint Rodgers minden meccsen az állásával játszik, és bár a vezetőség eddig türelmes volt, egy manchesteri zakó könnyedén az északír állásába kerülhet.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ

14.30: Manchester United–Liverpool (tv: DigiSport1) – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
17.00: Swansea–Tottenham (tv: DigiSport1)

KORÁBBAN
Arsenal–Newcastle 4–1
(Giroud 15., 58., Cazorla 54., 88. – a másodikat 11-esből, ill. Pérez 63.)
Burnley–Southampton 1–0 (Barnes 73.)

Chelsea–Hull City 2–0 (E. Hazard 7., D. Costa 78.)
Crystal Palace–Stoke City 1–1 (McArthur 11., ill. Crouch 13.)
Sunderland–West Ham United 1–1 (J. Gómez 22. – 11-esből, ill. Downing 29.)
Leicester City–Manchester City 0–1 (Lampard 40.)
West Bromwich–Aston Villa 1–0 (Gardner 72.)

Az állás
1. Chelsea 16 12 3 1 36–13 +23 39
2. Manchester City 16 11 3 2 33–14 +19 36
3. Manchester United 15 8 4 3 26–17 +9 28
4. West Ham 16 8 4 4 27–19 +8 28
5. Southampton 16 8 2 6 25–13 +12 26
6. Arsenal 16 7 5 4 28–19 +9 26
7. Newcastle 16 6 5 5 18–22 –4 23
8. Swansea 15 6 4 5 20–17 +3 22
9. Liverpool 15 6 3 6 19–19 0 21
10. Tottenham 15 6 3 6 18–21 –3 21
11. Stoke City 16 5 4 7 18–21 –3 19
12. Aston Villa 16 5 4 7 10–20 –10 19
13. Everton 15 4 6 5 24–23 +1 18
14. West Bromwich Albion 16 4 5 7 15–20 –5 17
15. Sunderland 16 2 10 4 14–24 –10 16
16. Crystal Palace 16 3 6 7 19–24 –5 15
17. Burnley 16 3 6 7 11–24 –13 15
18. Queens Park Rangers 15 4 2 9 16–27 –11 14
19. Hull City 16 2 7 7 15–23 –8 13
20. Leicester City 16 2 4 10 15–27 –12 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik