Man. City: csúcsformában lévő ex-Chelsea-s a célkeresztben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 07:34
null
De Bruyne (jobbra) csúcsformában van (Fotó: Action Images)
A belga Het Laatste Nieuws értesülései szerint Txiki Begiristain, a Manchester City labdarúgócsapatának sportigazgatója elutazik az Internazionale–Wolfsburg Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágójára azzal a céllal, hogy megtekintse Kevin De Bruyne-t, az angol bajnoki címvédő első számú nyári kiszemeltjét.

A HLN úgy tudja, Begiristain már tárgyalt is a belga sztár képviselőivel az esetleges átigazolásról. A mértékadó transfermarkt.de szerint a 28 millió euróra taksált támadó középpályás 2014 januárjában ment a Wolfsburghoz, amelyhez 2019-ig írt alá. Begiristain terveit bonyolítja, hogy a „farkasok” nem szeretnének megválni húzóemberüktől és új megállapodást készítenek elő a 23 éves kiválóságnak.

A Manchester City nem az egyetlen kérő, a belga lap információi szerint a PSG is szívesen szerződtetné a 24-szeres válogatott játékost. Olivier Létang, a fővárosiak sportigazgató-helyettese már élőben is megnézte De Bruyne-t az Inter elleni párharc első mérkőzésén.

A Chelsea talán már meg is bánta De Bruyne eladását – a belga középpályás nagyszerű formában futballozik Németországban: harminchét meccsen tizennégy gólt szerzett és huszonhárom gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik