QPR: edzője elmondta, miért nem játszott Tőzsér Dániel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 11:37
Chris Ramsey, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő QPR menedzsere elmondta, azért nem adott lehetőséget Tőzsér Dánielnek a hétvégén, mert még úgy érezte, két mérkőzés sok lenne a középpályásnak egy hét alatt.

A Blackburn elleni 2–2-es döntetlen alkalmával végig a pályán volt Tőzsér múlt hét szerdán, ám szombaton a kispadról nézte végig a Hull City elleni, 1–1-re végződő találkozót. Helyét Alejandro Faurlín vette át, akinek teljesítményével elégedett volt a menedzser.A Blackburn elleni 2–2-es döntetlen alkalmával végig a pályán volt Tőzsér múlt hét szerdán, ám szombaton a kispadról nézte végig a Hull City elleni, 1–1-re végződő találkozót. Helyét Alejandro Faurlín vette át, akinek teljesítményével elégedett volt a menedzser.

„Dániel nem játszott a felkészülési időszak alatt, ezért úgy gondoltam, egy hét alatt két mérkőzés sok lenne neki. Alejandro nagyszerűen futballozott” – mondta Ramsey.

Miután Tőzsér a nyáron távozott a Watfordtól (amelyhez a csődbe jutott Parmától került kölcsönbe), sokáig nem dőlt el a sorsa, végül csak augusztus végén írt alá a QPR-hoz.

Legfrissebb hírek

NL: aligha lesz magyar–angol osztályozó, Haalandékra nagyobb az esély

Minden más foci
2024.11.15. 10:13

Bohózatba illő góllal mentett pontot a 96. percben az angol csapat – videó

Angol labdarúgás
2024.09.15. 09:56

Mourinho tippelt az Eb-re, a győztest és a torna legjobbját is megnevezte

Foci Eb 2024
2024.06.12. 19:48

FA-kupa: ráijesztett a QPR a Bournemouthra, de végül kiesett

Angol labdarúgás
2024.01.06. 18:02

Anglia: az ötödikről a huszadik helyre zuhant a gárda – menesztették Rooneyt

Angol labdarúgás
2024.01.02. 12:57

Anglia: A válogatott után bárhol dolgozhatok a futballban – Southgate

Angol labdarúgás
2023.12.25. 17:04

„Hatalmas magyarok; a Duna istenei; földönkívüliek” – a nemzetközi sajtó a 6:3-ról

Magyar válogatott
2023.11.26. 15:34

Hetvenéves a 6:3 – angol szakíró szerint a kijózanító vereség vezetett Anglia vb-címéhez

Magyar válogatott
2023.11.25. 14:47
Ezek is érdekelhetik