Arsenal: a korábbi „ágyús” szerint a csapat nincs egy szinten a Leicesterrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 20:14
Andrej Arsavin, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal korábbi játékosa megfogalmazta azt, amit az Arsenal-szurkolók egy része is gondol – az Arsenal túl konzervatív, ezért nincs esélye bajnokságot nyerni.

„Az Arsenal konzervatív klub. Az utóbbi években két világklasszis játékost igazoltak Mesut Özil és Alexis Sánchez személyében. Persze érkezett Petr Cech is, de őket leszámítva semmilyen nagyobb változást nem eszközölt az együttes – mondta Arsavin, majd felvetette Arsene Wenger menedzser felelősségét a spórolásban. – Az Arsenalnak hosszú ideje ugyanaz a menedzsere. Wengernek megvan a saját véleménye a futballról, amit átvett a csapat is. Nem tudom, hogy ez akadály-e."

„Az Arsenalnak idén megvolt minden esélye, hogy bajnokságot nyerjen, hiszen a két manchesteri gárda és a Chelsea sem tündökölt. Ilyen körülmények között a bajnoki címért kellene harcolnia az »ágyúsoknak«, de láthatjuk, hogy össze sem hasonlíthatóak a Leicesterrel.”

A londoni csapatnak 13 pontos a lemaradása az éllovas Leicester City mögött, viszont egy meccsel kevesebbet játszott, mint a „rókák”. Az West Bromwich elleni elhalasztott mérkőzést csütörtök este pótolják.

Legfrissebb hírek

A City kabalafigurájának megtestesítője szerint Erling Haaland bántalmazta őt, ezért panaszt tett a rendőrségen

Angol labdarúgás
40 perce

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:01

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54
Ezek is érdekelhetik