Leicester: „Mélyen a zsebébe kell nyúlnia, annak, aki…”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.04. 12:12
Változatlan összetételű csapattal akar nekivágni a következő szezonnak Claudio Ranieri, az angol labdarúgó-bajnokságot hétfő este megnyerő Leicester City menedzsere.

Az olasz szakember úgy nyilatkozott: ha bárki le akarná szerződtetni bármelyik játékosát, annak „nagyon mélyen a zsebébe kellene nyúlnia”, ő ugyanakkor minden futballistájának azt tanácsolja, maradjon a klubnál.

„Mindenkinek sokkal jobb, ha marad még egy évet, és majd meglátjuk, mi történik. A Bajnokok Ligája egy másik nagyon fontos sorozat, amelyben össze tudjuk mérni az erőnket más országok bajnokaival” – idézte a 64 éves edzőt a brit média.

Ranieri azt mondta, ha valamelyik játékosa azzal keresné fel, hogy át akar igazolni egy másik együttesbe, így reagálna: „ha elmész, nem tudhatjuk, mi történik majd, itt viszont te vagy a
király.”

Az olasz szakvezető szerint alapesetben a legnagyobb klubok közül kerül ki a Premier League győztese, s úgy véli, ez a következő idényben, sőt, a következő tíz-húsz évben is így lesz.

Hozzátette, a Leicesteréhez hasonló siker ritka a szigetországi bajnokságban, s kiemelte a Nottingham Forest 1978-as, valamint a Blackburn Rovers 1995-ös diadalát.

„Nem tervezek igazolásokat, nekünk ugyanis nincs szükségünk szupersztárokra, csak a mostani keretre. Ezt a csapatot akarom még tovább fejleszteni” – zárta nyilatkozatát Ranieri.

 

Legfrissebb hírek

Az Everton 94. percben szerzett góllal múlta felül a BL-re hajtó Nottingham Forestet

Angol labdarúgás
2025.04.12. 18:01

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.10. 23:28

A Newcastle elrontotta a 15 éves tini debütálását

Angol labdarúgás
2025.04.07. 22:53

Szoboszlaiék célegyenesben! Ennyi az esély a Liverpool bajnoki címére az Opta szerint

Angol labdarúgás
2025.04.03. 15:22

Meglepetés! Kerkezék vendégeként nyert az Ipswich, Tonali csodagóljával győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.04.02. 23:05

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

Ranieri: A Roma minden labdáért harcolt, de továbbra is 50-50 a továbbjutási esély

Európa-liga
2025.03.07. 08:33
Ezek is érdekelhetik