PL: Dele Alli duplázott, a Spurs a végére felőrölte a Southamptont

Vágólapra másolva!
2016.12.28. 22:41
null
Dele Alli (balra) két gólt szerzett a Spursben (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur 4–1-re nyert a mérkőzést tíz emberrel befejező Southampton ellen az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójában.

A hazai csapat a PL-idény negyedik leggyorsabb góljával szerzett vezetést, Virgil van Dijk második perc elején fejelt találata a 289. olyan gól volt a Premier League történetében, amelyet „Van" nevű játékos ért el.

Az 50. PL-meccsét játszó Dele Alli szintén fejesből egyenlített, ezt követően azonban a szünetig nem esett újabb találat. A második félidő elején Harry Kane megtörte 344 perces gólcsendjét, és könnyen duplázhatott is volna, azonban pár perccel később csúnyán fölé lőtt egy tizenegyest. A Southamptonból a büntetőt összehozó Nathan Redmond a kiállítás sorsára jutott.

Kane büntetője

Az emberelőnyben játszó Spurs a hajrában egy gyors duplával tette biztossá a győzelmét. A Tottenham legutóbb több mint három hónapja, szeptember 24-én tudott idegenben bajnoki mérkőzést nyerni. A Southampton 2012 nyarán jutott vissza az angol élvonalba, de azóta még egyszer sem tudta legyőzni hazai pályán a Tottenham együttesét, ráadásul legutóbb 1998 novemberében kapott négyet otthoni PL-mérkőzésen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Southampton–Tottenham Hotspur 1–4
(Van Dijk 2., ill. Alli 19., 87., Kane 52., Szon Hung Min 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 18 15 1 2 38–11 +27 46
2. Liverpool 18 12 4 2 45–21 +24 40
3. Manchester City 18 12 3 3 39–20 +19 39
4. Arsenal 18 11 4 3 39–19 +20 37
5. Tottenham 18 10 6 2 33–13 +20 36
6. Manchester United 18 9 6 3 27–18 +9 33
7. Everton 18 7 5 6 23–21 +2 26
8. Southampton 18 6 6 6 18–20 –2 24
9. West Bromwich Albion 18 6 5 7 23–22 +1 23
10. Watford 18 6 4 8 22–30 –8 22
11. West Ham 18 6 4 8 23–32 –9 22
12. Bournemouth 18 6 3 9 23–31 –8 21
13. Stoke City 18 5 6 7 20–28 –8 21
14. Burnley 18 6 2 10 17–28 –11 20
15. Middlesbrough 18 4 6 8 16–20 –4 18
16. Leicester City 18 4 5 9 23–31 –8 17
17. Crystal Palace 18 4 4 10 29–33 –4 16
18. Sunderland 18 4 2 12 16–31 –15 14
19. Swansea 18 3 3 12 21–41 –20 12
20. Hull City 18 3 3 12 14–39 –25 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik