Tottenham: 21 éves hátvéd érkezett az Ajaxtól – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 21:20
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a kétszeres kolumbiai válogatott Davinson Sánchezt.

A 21 éves középhátvéd 2016 nyarán igazolt Európába, egészen pontosan a holland Ajaxhoz. A 2016–2017-es idényben a bajnokságban mindössze két meccset mulasztott, és oszlopos tagja volt az El-ben is a döntőig jutó amszterdami alakulatnak.

Davinson Sánchez egy év után továbbállt, a Tottenhamben folytatja a pályafutását. A londoni klubnál a hatos mezszámot viseli majd. Angol sajtóhírek szerint a kolumbiai védő hat évre írt alá, az Ajax pedig 40 millió eurót kapott érte.

A Spurs egyébként a mai napon már bejelentette, hogy szerződést kötött egy argentin kapussal, Paulo Gazzanigával, valamint hosszabbított fiatal jobbhátvédjével, Kyle Walker-Petersszel.


Legfrissebb hírek

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Telelésben a Tottenham a legjobb, de a januárt a Manchester City és a Villa nyerte

Angol labdarúgás
2025.02.04. 19:00

Az Aston Villa kölcsönvette a BL-győztes támadót a PSG-től

Angol labdarúgás
2025.02.03. 20:52
Ezek is érdekelhetik