Anglia: Scholes kispadot kaphat a harmadosztályban – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 08:54
null
Scholes az egyik jelölt az Oldham kispadjára (Fotó: AFP)
Angol források szerint a Manchester United korábbi válogatott klasszisa, Paul Scholes az egyik esélyes az Oldham Athletic kispadjára.

 

A Sky Sports úgy tudja, hogy az angol harmadosztály 19. helyén álló klub vezetői már megkeresték a 66-szoros válogatott középpályást, a BBC szerint a felek túl is vannak az első tárgyaláson. A posztra a másik esélyes a jelenlegi ideiglenes megbízott Richie Wellens.

A klub szeptember 25-én menesztette John Sheridan menedzsert, miután a csapat az első kilenc fordulóban hétszer is vereséget szenvedett. Azóta viszont Wellens vezetésével három győzelem a mérleg: kettő a bajnokságban, egy az EFL Trophy nevű sorozatban.

Az Oldham korábban tárgyalt Clarence Seedorffal és Steven Pressleyvel is.

Legfrissebb hírek

A közösségi médiában szidta a klubot és az elnököt, két évre kitiltották

Angol labdarúgás
1 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik