„José Mourinho most olyan, mintha teljesen elvesztette volna a fonalat. Láttuk a mérkőzést – és a csapatát leiskolázták. Az elején a Spurs nem kapta el a ritmust, de amikor magára talált, akkor szétszedett egy vezéregyéniségek nélküli csapatot. Nem tűnt úgy, hogy Mourinhóért szeretnének játszani aManchester United játékosai. Ha Louis van Gaal csapata nyújtott volna ilyen teljesítményt, akkor a lelátón zúgtak volna a rigmusok, hogy takarodjon. Mourinho edzői mérlege fantasztikus, ám ha a United a középszerűséget akarja elfogadni – hát, megkapták, itt van. A Manchester City és a Liverpool más kategóriát képvisel. Kínos volt így kikapni, és nem tudom, van-e innen kiút számukra vagy a menedzser számára. Ez már a vég Mourinhónak? Megéri az estét, megéri a reggelt a kispadon? Nem vagyok benne biztos. Széthullott minden, három bajnoki után egyvisszafejlődőcsapatot látunk a pályán. Belső konfliktusok vannak, mindenki a másikra mutogat. Rendet kell rakni.”

A BBC-nél szakkommentátorkodó Chris Sutton nem nagyon fogta vissza magát a Manchester United–Tottenham Hotspur (0–3) bajnoki rangadó után. José Mourinho sem: az MU portugál szakvezetője bemutatott egy klasszikus magánszámot a sajtótájékoztatón, dicsérte a felkészülést, játékosai hozzáállását és a közönséget, majd több tiszteletet követelt eredményeinek, mondván,ő már háromszor megnyerte az angol bajnokságot, a liga többi tizenkilenc edzője összesen kétszer.

Ahogy egy MU-drukker szárazon megjegyezte az egyik fórumon, annak a felemlegetése viszont, hogy más csapattal mit nyert, nem feltétlenül releváns a jelenlegi helyzetben. Akár hiszünk Mourinho esetében az „átkozott harmadik szezon” szindrómában (ekkor szokott szétesni minden), akár nem, az biztos, hogy a portugálnak nagyon nehéz feladata lesz ebben a szezonban, már ha posztján hagyják. Ő pedig az eddigi edzői karrierje alapján nem arról híres, hogy képes megállítani egy széthullási folyamatot. Ha megkapja a lehetőséget és stabilizálni tudja a helyzetet, akkor azzal saját, erodálódó reputációján is segít.

„Mourinhónak igaza van, amikor azt mondja, tiszteletet érdemel az eredményei miatt. De a Chelsea-vel elért eredményei nem hatnak már a United-drukkerekre, akik itt és most szeretnének eredményt” – így Phil McNulty, a BBC vezető futballszakírója.

MENJEN VAGY MARADJON?

Először is: egyáltalán kérdés, hogy ez a kérdés felvetődött-e a vezetőségben komolyan. Az angol sajtóban persze igen, sokszor – a hétfő esti, sajtótájékoztatón előadott kirohanás elsősorban a helyi médiának szólt, s nem véletlenül –, de a vezetőség nem hátrált ki mögüle. A Guardian úgy tudja, az újabb vereséget követően sem került szóba az edzőkérdés a klubnál.

Ennek ellenére elég sok dolog – a felkészülést és a nyári átigazolási tevékenységet (annak hiányát) végigkísérő panaszkodás, a szállingózó hírek a csapaton belüli problémákról – utal arra, hogy belül elkezdődhetett valamiféle rothadás, és kérdéses, hogy ezt miként lehet megállítani. Mourinho két évig pénzt, paripát, fegyvert kapott, most viszont az egybehangzó sajtóhírek szerint a vezetők leszavazták az erősítésnek kiszemelteket, mondván, az edző kívánságlistáján szereplők nem jobbak, mint a jelenlegi kerettagok, viszont drágák.

Mourinho nagyon röviden lerendezte a Sky Sports erre vonatkozó kérdését, mondván, mindent elmondott már ebben az ügyben, amit akart, és egy szót sem fognak többet hallani a témáról, azon kívül, hogy január elsejéig már nincs mit tenni, hisz a piac bezárt.

„Louis van Gaalt menesztette az MU egy FA-kupa-győzelem után, David Moyesnak pedig négy mérkőzéssel az idény vége előtt kellett mennie. Nem mondhatjuk már azt, hogy a klub úgy bánik az edzőivel, ahogy a története során megszokott volt. Elfogadom, hogy más időket élünk, elfogadom, hogy vannak nehézségek és kihívások. Őszintén szólva úgy gondolom, hogy ha Ed Woodward új szerződést kínált Mourinhónak, akkor maradnia kellene az edzőnek annak végéig. Nem lehet állandóan új menedzsert hozni. Persze, hallom a harmadik Mourinho-szezonról szóló sztorikat, és tény, hogy ezeknek van valami alapja. De inkább úgy gondolom, eljött az idő, hogy a Manchester United felkészüljön a viharra, José Mourinho és Ed Woodward pedig össze kell, hogy kapja magát. Meg kell találni a megfelelő csapatot, és nagyon össze kell szednie magát a két vezetőnek, mert most nincs itt az ideje a belharcoknak” – vélekedett Gary Neville a Sky Sports szakértőjeként.

„José Mourinho Pep Guardiolával együtt az elmúlt húsz év legsikeresebb klubedzője. A mostani a legnehezebb feladat, amit pályafutása során eddig meg kellett oldania, és valahogy ki kell ebből a szituációból keverednie. Ránézek a keretre, és nem tudom, melyik a legjobb kezdő tizenegy, melyik a legjobb támadósor, van-e egyáltalán fix védőnégyes. El kell kezdeni bizonyos játékosok mellett letenni a garast és állandóságot kell kialakítani az állandó felforgatás helyett. Nincs egyensúly a pályán. Láttam most olyan játékosokat, akik úgy néztek ki, mint akik készek bedobni a törölközőt” – folytatta.

Az ügyvezető Woodward legalább annyi kritikát kap, mint Mourinho (sőt, az ő védelmére jóval kevesebben kelnek), de a hírek szerint a továbbiakban is meghatározó szerepe lesz az átigazolásokban, annak ellenére, hogy nem őt tartják a „piac ördögének”. Augusztusi hírek szerint a közeljövőben megváltozhat a klubhierarchia, melybe beépíthetnek – a Manchester United története során először – egy szakmai igazgatót, akinek az átigazolásokat, a stílust és az MU-ethoszt kell szem előtt tartania. Egy ilyen szakember kinevezése ugyan elejét veheti a Woodward–Mourinho konfliktusoknak, ám kérdés, hogy a portugál edző hogyan nyeli le a kontrollt.

A szurkolók (ahogy egy ilyen szituációban várható) megosztottak, ám úgy tűnik, a többség Mourinhót támogatja, és ez is fontos lehet egy esetleges váltásról meghozott döntésnél. Amíg a drukkerek nem fordulnak el egyértelműen az edzőtől és a portugál a vezetőségből is kap támogatást, várhatóan a lehetőséget is megkapja, hogy valahogy kiássa magát szorult helyzetéből.

SEM JÁTÉK, SEM IDENTITÁS

Amivel viszont nehéz mit kezdeni, az a játék és identitás hiánya. Mourinho munkássága teljes egészében a győzelem körül forog, és a tréner a siker érdekében hajlandó bármit meghúzni. Ez a rendkívül pragmatikus megközelítés okozhat identitásproblémákat – de a győzelmek eddigi klubjainál igazolták az edzői tevékenységet. Három trófeát (Európa-liga, angol Ligakupa, angol Szuperkupa) ugyan megszerzett Mourinho első idényében, ám a másodikban a bajnoki ezüstön és kupadöntőn kívül nem sok mindennel büszkélkedhet.

Mourinho 2002 és 2012 között megállíthatatlan nyerőgép volt. Hét bajnoki cím, három kupagyőzelem, két BL-trófea, egy UEFA-kupa siker alapozta meg edzői legendáját a Porto, a Chelsea, az Internazionale és a Real Madrid kispadján (a kisebb kupákat most ne is számoljuk). Bátran állíthatta: ahová megy, oda követik a nagy sikerek is. A 2012 óta eltelt időszak mérlege: egy bajnoki cím, két ligakupa, egy Európa-liga. Nem ugyanaz. Ráadásul a játék is leginkább semmilyennek minősíthető, gyakran pedig a nézhetetlen határát súrolja, főleg a méregdrága keretet figyelembe véve.

Mourinho rengeteget kap reaktív stílusa miatt, de tudott ő olyan csapatokat kialakítani, melyek reaktív játék mellett is gyilkos, nem egyszer látványos gépezetként funkcionáltak. A mai Manchester United nem ilyen. Mourinho pedig bizonyos értelemben kiment a divatból. Közvetlen edzői riválisai – Guardiola, Jürgen Klopp, Mauricio Pochettino, Maurizio Sarri – mind látványosabb futballt játszatnak, az edző által egyértelműen meghatározott identitással.

Mourinho identitása a győzelem. De ha a győzelem elmarad, akkor felvetődik a kérdés: mi marad neki? És meddig tart ki a közönség – no meg a saját maga által épített legenda –, ha nem jönnek a sikerek és trófeák? Ki tud-e hozni az edző jelenlegi keretéből többet? Meg tudja-e szerezni a számára szükséges erősítéseket, amikor a csapat már tele van olyan méregdrága játékosokkal, akiket ő hozott? Tegyük hozzá: a tréner sok örökölt problémával is küszködik, de például az Eric Bailly, Victor Lindelöf védőpárost ő hozta, és most ismét belső védőt akart venni.

Elfogy-e a szurkolók türelme? Elfogy-e a vezetőség türelme? Elfogy-e a játékosok türelme és támogatása? Meg tudja-e állítani Mourinho a széthullást?Nem erről volt ismert eddig – arról sokkal inkább, hogy hihetetlenül intenzív, konfliktuskereső vezetési stílusával valósággal kiégeti a klubjait egy idő után.

Megannyi kérdés. A Manchester United 1992–1993 óta nem kezdte ilyen rosszul az angol bajnokságot. Akkor a télen érkezett Éric Cantona, az MU pedig tíz pont előnnyel nyerte meg az aranyérmet. Most Mourinhónak valami ilyesmire lenne szüksége, mert ha ebben az idényben sem szerez nagy trófeát, az valószínűleg az állásába kerül, és edzői reputációja is megsínyli.

Ha ugyanis valaki hosszú évek sikeres munkájával kialakította magáról a „mindig győztes” képet, nehezen fogadtatja el magát, ha egyszer csak nem nyer.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Manchester United–Tottenham Hotspur 0–3 (Kane 50., Lucas Moura 52., 84.)
A KORÁBBI EREDMÉNYEK
Watford–Crystal Palace 2–1(Pereyra 53., Holebasz 71., ill. Zaha 78.)
Fulham–Burnley 4–2(Seri 4., A. Mitrovics 36., 38., Schürrle 83., ill. Hendrick 10., Tarkowski 41.)
Newcastle United–Chelsea 1–2(Joselu 83., ill. E. Hazard 76. – 11-esből, Yedlin 87. – öngól)
Liverpool–Brighton & Hove Albion 1–0(Szalah 23.)
Arsenal–West Ham United 3–1(Monreal 30., Diop 70. – öngól, Welbeck 93., ill. Arnautovic 25.)
AFC Bournemouth–Everton 2–2(J. King 74. – 11-esből, Aké 79., ill. Walcott 56., M. Keane 66.)
Huddersfield–Cardiff City 0–0
Southampton–Leicester City 1–2(Bertrand 52., ill. D. Gray 56., Maguire 92.)
Wolverhampton Wanderers–Manchester City 1–1(Boly 57., ill. Laporte 69.)