MU: A haja elárulja, Pogba megváltozott – Cantona

Vágólapra másolva!
2019.02.22. 14:59
null
Pogba és Solskjaer megtalálták a közös hangot – véli Cantona (Fotó: AFP)
Éric Cantona szerint Ole Gunnar Solskjaer kinevezésénél kevés jobb dolog történhetett volna a Manchester Uniteddal. A klub korábbi kiválósága úgy érzi, Paul Pogba koncentráltabb, mint José Mourinho irányítása alatt bármikor, s mindennek a legegyértelműbb jele, hogy két hónapja ugyanolyan a frizurája.

A profi labdarúgással 1997-ben felhagyó, ám Manchesterben azóta is rendkívül népszerű Cantona úgy látja, honfitársa végre kellő koncentrációval játszik, s ez Solskjaer érdeme kell legyen.

„Amióta Ole megérkezett, Paul nem változtatott a frizuráján. Úgy fest, neki sikerült megértetni Pogbával, hogy a futballnak kell prioritást élveznie az életében – idézi Cantona szavait a goal.com. – Az első, hogy az ember jól teljesítsen a pályán, ha ez megvan, foglalkozhat mással is. Ha elveszted a koncentrációd, mert többet foglalkozol a hajaddal, mint a labdarúgással, az régen rossz.”

„Mourinho alatt nem volt olyan teljesítmény, amire azt mondjam, igen, ő lehet az év játékosa Manchesterben. Ennek az oka egyértelmű, senki sem futballozott élvezettel, szenvedéllyel. Most más a helyzet, mindenki keresi a labdát, mindenki fut, élvezi a játékot és gólt akar szerezni. Paul különösen jó formába lendült. Ole megtalálta a helyét, jól olvassa a játékot, fontos passzokat ad és gólokat szerez. Ez az, ami számít, akár szeretnek a szurkolók, akár nem. Ha gólokat szerzel, nyugodtan mehetsz a fodrászhoz, rendben lesz. De előbb teljesíteni kell.”

Pogba a 2018–2019-es Premier League-idényben 11 találatnál jár, ezek közül nyolcat Solskjaer decemberi érkezése óta lőtt. Ami a gólpasszokat illeti: nyolc asszisztból ötöt adott az ominózus két hónapban, és csak hármat az idény korábbi négy hónapjában, Mourinho alatt.

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00

Lejárt Paul Pogba eltiltása, a középpályás kész a visszatérésre

Minden más foci
2025.03.12. 12:05

„Néhány játékos nem elég jó, mások túlfizetettek” – vallja a Manchester United tulajdonosa, aki 100 ezres stadiont ígér

Angol labdarúgás
2025.03.11. 10:45
Ezek is érdekelhetik