MU: nyáron a PSG hívta, végül Kínáért hagyta el a csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 11:46
null
Fellaini Mourinho miatt maradt a nyáron (Fotó: AFP)
Marouane Fellaini a francia Telefootnak nyilatkozott klubváltása hátteréről. A 31 éves belga középpályás Ole Gunnar Solskjaer decemberi kinevezésével kikerült a Manchester United kezdőcsapatából, s ezt követően elfogadta a kínai Santung Luneng ajánlatát. Mint elárulta, a nyáron ennél egy szakmailag még vonzóbb ajánlatra, a Paris Saint-Germain megkeresésére mondott nemet.  

 

„Hogy a nyáron a PSG-be igazolhattam volna? Igen! Hogy akartam-e a PSG-ben játszani? Igen! Esetleg Thomas Tuchel vétózta meg az érkezésem? Nem” – öntött tiszta vizet a pohárba a belga középpályás, aki ugyan nem mondta ki, de a tévéinterjú során utalt arra, a Manchester United akkori menedzsere, José Mourinho győzte meg a maradásról, ezért is hosszabbított az angol csapattal szerződést.

Mourinho menesztése után Fellaini perememberré válta Unitedben, Solskjaer összesen 31 percnyi játéklehetőséget adott számára egy hónap alatt.

„Az edzőváltás után azt éreztem, eljött a váltás ideje számomra is. Tíz és fél évet töltöttem Angliában, Nagyszerű szezonjaim voltak, de már szükségem volt az új kihívásra” – tette hozzá Fellaini, aki beszélt a Manchester United–PSG Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő esélyeiről is.

A belga labdarúgó úgy látja, az MU képes lehet búcsúztatni a francia bajnokot.

„Számomra a United a favorit. A csapat remek formában van, elképesztő játékra képes az utóbbi időben. Ezzel a játékkal a PSG-t is megverheti. Ugyanakkor egy BL-párharcról beszélünk, amelyen sok minden történhet, szóval legyen inkább ötven-ötven százalék. Egyik csapat sem sokkal esélyesebb a másiknál” – nyilatkozta a Manchester Unitedban 177 tétmérkőzésen 22 gólt szerző labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00
Ezek is érdekelhetik