Havi 300 eurót remélt a futballtól, négyszeres PL-győztes lett: Vincent Kompany

„Tudom, kissé klisés, de a csapattársaim nélkül sosem juthattam volna el oda, ahol ma tartok. Sok nagy mérkőzést küzdöttünk végig egymás oldalán. Voltak jobb és rosszabb idők. De a 2008–2009-es idénytől kezdődően egészen a mostani, triplázó csapat minden tagjáig: jövök nektek eggyel, Srácok!" – búcsúzott nyílt levelében Vincent Kompany a Manchester Citytől és mondott köszönetet mindazoknak, akikkel együtt futballozott az égszínkékeknél eltöltött tizenegy idény alatt.

A belga védő nem sokkal később bejelentette, hogy hazatér az RSC Anderlechthez, amellyel hároméves szerződést kötött és nem csupán játékosa, hanem edzője is lesz a klubnak, amelyben a karrierje indult.

„Elképesztő a hozzáállása. Rendkívül fontos szerepe volt a bajnoki hajrában, a Leicester elleni gólja pedig annyira elrendeltetett volt. Nagyon nehéz lesz Vinnie-t pótolni. Minden labdarúgó különleges a maga módján, de Vincent valami egészen rendkívüli. Bármikor, amikor beszédet mondott a csapatnak, vagy motiválni próbált valakit, olyan őszinte szenvedéllyel, olyan hittel tette, amit lehetetlen pótolni. A távozása óriási veszteség a klub számára” – mondta Pep Guardiola a Manchester Evening Newsnak, felidézve az utolsó előtti fordulóban lőtt, és – a bajnokság szempontjából végül döntő – győzelmet érő bombáját.

De hogyan lett Kompanyból a külvilág számára egészen csendes, sztárallűröktől mentes, az öltözőben mégis ilyen fontos karakter?

(...)

Kompany 1986-ban született, egy nem túl jómódú, de tanult család gyermekeként. Édesapja, Pierre, aki ekkortájt még taxizott, miközben mérnöki diplomát szerzett, 1975-ben menekült Zaire-ból (a volt Belga Kongóból, a mai Kongói DK-ból) Európába. Az apa azóta már Brüsszel Ganshoren kerületének polgármestere, tavaly választották meg. Belgium első színes bőrű polgármestereként. A City (volt) csapatkapitánya állítólag tőle örökölte a karizmáját. Anyja szakszervezeti vezető volt, később pedig a belga kormány munkaügyi tárcájánál dolgozott.

A 193 centiméter magasra nőtt védő (a kezdetekkor még középpályás) hatesztendősen kezdett futballozni az Anderlechtben. Alig tizennégy évesen viszont véget érhetett volna a karrierje. Minderről a Guardiannek adott interjúban mesélt nem is olyan régen. Az ok a bőrszíne volt.

„Nem tudtak mit kezdeni a családommal. Az, hogy apám afrikaiként egy apró belga faluból származó nőt vett feleségül, sokaknak sokkot jelentett. És ezt az értetlenséget éreztem saját magammal szemben is. A szülők befolyásolták a gyerekeiket is, az iskolai közösség pedig nagyon megosztott volt. A szüleim állandóan dolgoztak, nem volt esélyük, hogy tegyenek valamit a probléma ellen” – mesélte a nehezen átélt napokról Kompany, aki úgy érezte, többször is hátrányba hozták a származása miatt, emiatt pedig össze is különbözött mind az iskola vezetésével, mind az akkori ifjúsági válogatott edzőjével.

2001 nyarára az iskolából és az utánpótlás-válogatottból is kitették. Előbbit a sok hiányzással, utóbbit a fegyelmezetlenségével indokolták.

„Általános volt, hogy az utánpótlástornákon kis majomnak hívtak a szülők. Volt, akit majdnem megtépett emiatt Édesanyám is (...) Sosem tudtam elfogadni, ha valakit ok nélkül büntettek vagy hoztak hátrányos helyzetbe. Ha így volt, akár velem, akár az osztály- vagy a csapattársaimmal történt, nem tudtam beletörődni” – idézte fel a történteket.

Ezen tapasztalatok is vezették, amikor 2013-ban, már befutott játékosként, az első angol bajnoki aranyérmével a nyakában felvásárolta a belga harmadosztályban szereplő brüsszeli FC Bleidet. A klub ma már BX Brussels néven szerepel, s bár egy osztályt visszacsúszva, jelenleg negyedik ligás, világos koncepció szerint dolgoznak: olyan hátrányos helyzetű fiatalokat képeznek és próbálnak kinevelni, majd más klubokhoz továbbítani, akiknek a labdarúgáson kívül semmi esélyük sem lenne kitörni a szegénységből. Az utánpótláscsapataikban jelenleg 1200 ifjú pallérozódik.

Bár az Anderlechtben továbbra is korosztálya egyik legnagyobb ígéreteként tekintettek rá, egy súlyos térdsérülés miatt hónapokat kellett kihagynia. Mire felépül, a szülei elváltak, a családnak pedig költöznie kellett, a Brüsszel nem épp legelőkelőbb kerületei közé sorolt Uccle-be...

„Néha nagyon közel voltam ahhoz, hogy rossz útra tévedjek. Ha dílerkedni akartam volna, szó szerint elég lett volna lemennem a földszintre, lett volna, aki tanácsot adjon és beszervezzen. A lányok lenyűgözéséhez sem kellett volna sok, volt néhány utcai banda, amelyekhez könnyen be lehetett volna állni. Ezeket a srácokat ismertem, s bár semmi sötét dologba nem keveredtem, velük futballoztam naphosszat, amikor csak tehettem.”

2003-ban fordult a kocka.

Kompany az Anderlecht első keretéhez került, s még véget sem ért az idény, a belga A-válogatottba is behívták. 2004-ben az ország történetének legfiatalabb debütánsa lett, amikor Franciaország ellen pályára lépett.

„Tizenhat éves koromig nem hittem, hogy igazi tehetség lennék. Szerettem a futballt, ennyi volt az egész. Azt gondoltam, keresek majd vele havonta 200-300 eurót, közben pedig lesz egy állásom a Tescóban” – mesélte szintén a Guardiannek.

„Mondtam neki, hogy ez hülyeség. »Olyan tehetség, mint te, ötvenévenként egy akad Belgiumban!« Termetéhez képest meglepően gyors volt. Ez egy ajándék volt az Úrtól – már ha hisz az ember Istenben –, illetve a szüleitől” – ezt már a Kompany ügyeit fiatal kora óta intéző játékosügynök, Jacques Lichtenstein idézte fel a védőről.

Három idény után bejelentkezett érte a Hamburg, a patinás német együttes 10 millió eurót fizetett ki és még a világbajnokság előtt bejelentette a szerződtetését. A Bayern Münchenhez igazoló honfitárs, Daniel Van Buyten helyére érkezett, és rögvest a kezdőcsapatban számoltak vele. Csakhogy a hullámvasút ezzel sem ért véget. Hat meccs után ismét megsérült a térde, s az idény hátralévő részében már pályára sem léphetett.

A 2007–2008-as évadnak újult erővel vágott neki a Bundesligában, 22 mérkőzésen jutott szóhoz, teljesítményének köszönhetően pedig bekerült a belga olimpiai válogatottba is. A pályán minden jól alakult, erre tavasszal elveszítette az édesanyját – a rák vette el tőle. S újabb viharfellegek gyülekeztek az ekkor 22 éves bekk karrierjében is...

A Hamburg vonakodott ugyan – az újabb sérüléstől féltve –, de végül elengedte Pekingbe. A döntés mégis csúnya szakításhoz vezetett. Németországban a 2008-2009-es idény rajtjával nem várták meg az olimpia végét – miért is tették volna, hiszen az nem hivatalos FIFA-rendezvény. A HSV vezetősége pedig annak ellenére is visszarendelte Kompanyt a Bayern München elleni szezonnyitóra, hogy a belgák négy közé jutottak Kínában.

Kompany nélkül az ötkarikás válogatott 4–1-re kikapott Nigériától az elődöntőben, majd 3–0-ra Brazíliától a bronzmeccsen. Eközben az érezhetően felpaprikázott védő csak csereként jutott szóhoz a Bayern ellen 2–2-es döntetlent játszó Hamburgban. Viszonya annyira megromlott a klubvezetéssel, hogy másnap jelezte, távozni akar.

Újabb öt nap elteltével a nyáron arab kézbe került Manchester City jelentette be az érkezését.

Három napra rá a West Ham United elleni 3–0-s győzelemmel debütált a Cityben, s rögvest alapembere lett a Mark Hughes vezette együttesnek. Miközben a gárda egyre feljebb kapaszkodott az angol bajnokságban, a belga is egyre meghatározóbbá vált az öltözőben. A 2011–2012-es Premier League-kiírásban 44 év után újra bajnoki címet ünneplő Manchester Cityben már ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

„Manszúr sejk megváltoztatta az életem, s ezért nem lehetek elég hálás” – írta mostani búcsúlevelében a 2008-as fordulat jelentőségére utalva. S akkor még meg sem említettük, hogy feleségét, Carlát is a Citynek „köszönheti”. A hölgy szívét ugyanis először a klub ragadta el, s csak ezután jött a futballista.

Bár a pályán jól teljesített, a kisebb-nagyobb sérülések újra és újra elérték. A 2015–2016-os idényben például tizennégy, egy évvel később pedig csak tizenegy bajnokin volt bevethető. Már a húszas évei elején belátta, hogy nem alapozhat csak a labdarúgásra.

„Már fiatalon sok sérülésem volt. Ez arra kényszerített, hogy elkezdjek gondolkodni, mihez kezdenék, ha már holnap abba kellene hagynom. Volt már tizenöt évem arra, hogy felkészüljek. Szerencsére a futball lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljam magam vállalkozóként. Mindig is úgy éreztem, hogy nem vagyok buta, ha valamit meg akartam tanulni, meg tudtam tanulni. Másfelől pazarlásnak tűnt, hogy csak üljek a pénzemen.”

Ilyen próbálkozás volt 2014-ben a Good Kompany (ó, a szóviccek – nevével ellentétben nem volt olyan jó vállalkozás), ami egy brüsszeli bárhálózatnak indult, végül két pubnál megállt a kísérlet és egy év után azok is bezártak. A lapok súlyos veszteségekről írtak, de Kompany szerint ennyire nem volt rossz a helyzet.

„Nem volt rossz a forgalmunk, bevételünk is akadt, ám sajnos ahhoz nem elég, hogy minden kiadást fedezzen. Ez volt az első lecke, amit meg kellett tanulnom az üzleti életben: egy befektetés mindig kockázatot jelent. Néha nyersz, néha vesztesz rajta. Ezt pedig be kell kalkulálni” – idézte a belga VRT.

De nem ez az egyetlen projektje, amivel a nem feltétlenül turistaparadicsomként emlegetett várost próbálja élhetőbbé tenni. Szociális érzékenységét az édesanyjától örökölte, és a már említett BX Brussels mellett egyéb jótékonysági akciókban is részt vesz. 2018-ban az egyre súlyosbodó manchesteri hajléktalanhelyzeten javítandó megalapította a Tackle4MCR jótékonysági alapítványt. Emellett a FIFA jótékonysági nagykövete, (gyökereit nem feledve) Kongóban SOS Gyermekfalvak építését támogatta.

„Számomra a futball sohasem csak a futballról szólt. Kevés dolog mozgatja meg jobban az embereket, mint ez a sportág. Ezt pedig ki kell használni” – mondta ezzel kapcsolatban.

A kérdésre, hogy fél-e a visszavonulástól, határozott nemmel felelt a Guardiannek.

„Tizenöt éve együtt élek a gondolattal, amennyire csak lehet, felkészültem a futball utáni életre. Talán ilyen szempontból a legfelkészültebb labdarúgó vagyok jelenleg a Földön. A valóság az, hogy a játékosok többsége tíz éven át abszolút buborékban él. A pénz csak ömlik, és olyan, mintha sosem fogyna el. De világos, hogy egyszer vége lesz, és akkor nagyon látványosan ér véget... A testi határaid végére érsz előbb-utóbb.”

Néhány éve a brit FourFourTwo megkérdezte tőle, mi teszi a jó csapatkapitányt. Kompany az egyik legfontosabb tulajdonságnak a példamutatást nevezte meg. Hogy mindig száztíz százalékot nyújt az ember, ezzel húzva a társait is maga után.

Bár úgy hírlik, Guardiola szerette volna, hogy maradjon még egy évig, Kompany a jelek szerint most érezte úgy, a teste elérte azt a pontot, ami az állandó játékhoz a Premier League-ben már kevés. Legalábbis azon a szinten, amit elvárna magától.

De erre is megvolt a terve.

Harminchárom esztendősen, immár négyszeres angol bajnokként visszatér oda, ahol minden kezdődött: az Anderlechthez. Oda, ahol a vezetői kvalitásait is kamatoztathatja, mint a csapat játékos-edzője.

„Tudom, meglepő lehet néhányaknak. De ez a legszenvedélyesebb és mégis legracionálisabb döntésem, amit életemben hoztam. Az Anderlechtnél lettem profi labdarúgó, hatéves korom óta a klubhoz tartozom. Mindig is a második otthonomat jelentette” – írta a bejelentést követően.

Tizenhat évvel az első profi szerződése aláírása után tehát újra a belga rekordbajnokkal kötelezte el magát Vincent Kompany. Az egykori tehetségből mára 87-szeres válogatott, a Premier League-ben első belgaként több mint 250 mérkőzést (egészen pontosan 265 bajnokinál állt meg Manchesterben) lejátszó futballista lett. No meg a négy angol bajnoki cím mellett négyszeres Ligakupa-, kétszeres FA-kupa- és kétszeres Community Shield-győztes.

S ki tudja, hol a vége?