MU: Ezt a mai napig bánom… – Sir Alex Ferguson

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 13:21
Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere nem sok mindent bánt meg karrierje során, de van néhány apróság, amely a mai napig „üldözi” a skót ikont.

A Manchester United drukkerei garantáltan emlékeznek a 2008-as, moszkvai Bajnokok Ligája-döntőre, melyet tizenegyesekkel az MU nyert meg a Chelsea ellen. A finálé előtt Sir Alex Ferguson számára az egyik legnehezebb döntés az volt, kit ne nevezzen a nagy meccsre.

A manchesteriek menedzsere végül az idényben végig remekül teljesítő Pak Dzsi Szungot küldte a lelátóra.

Sir Alex Ferguson ma is sokszor gondol vissza a 2008-as BL-döntőre (Fotó: AFP)
Sir Alex Ferguson ma is sokszor gondol vissza a 2008-as BL-döntőre (Fotó: AFP)

„Fantasztikus érzés volt megnyerni a Bajnokok Ligáját, nagyszerű futballistákkal dolgozhattam, akiknek példaértékű volt a hozzáállása. Azt azonban a mai napig bánom, hogy Pak Dzsi Szungot kihagytam a BL-döntős keretből, hiszen óriási szerepet játszott abban, hogy eljutottunk egyáltalán a döntőig” – mondta az MUTV-nek Ferguson.

Pak Dzsi Szung hét év szolgálat után, 2012-ben távozott a Manchester Unitedtől, majd 2014-ben a visszavonulását is bejelentette. És mikor szögre akasztotta a stoplist, csak annyit mondott, ő nem bánt meg semmit, fantasztikus karrier adatott meg neki.

Ez talán vigasztalhatja Sir Alexet, akivel valószínűleg sokan cserélnének, ha ezt bánta meg a legjobban edzői pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Szoboszlai Dominik: Sokkal boldogabb leszek, ha megőrizzük első helyünket a tabellán

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:47

Szoboszlai több portálnál is a Liverpool–Newcastle legjobbja volt

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:38

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Magyarországon állították ki az eredeti Premier League-trófeát – kép

Angol labdarúgás
2025.02.26. 16:57
Ezek is érdekelhetik