Arsenal: a Juvétól igazolhatnak német válogatott középpályást

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.28. 22:36
null
Sami Khedira a Juventus mezét az Arsenaléra cserélheti (Fotó: AFP)
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint az Arsenalban folytathatja pályafutását Sami Khedira, a Juventus német válogatott középpályása, aki csaknem a teljes tavaszi szezont kihagyta különböző sérülések és műtétek miatt.

 

Khedira esetleges szerződtetése már évek óta téma az Emirates környékén. Legutóbb 2018 decemberében lehetett arról olvasni, hogy a német labdarúgó Londonba teheti át székhelyét, ám ebből a pletykából akkor nem lett semmi.

Most az Express írt arról, hogy a Juventus nem feltétlen ragaszkodik a 32 éves labdarúgóhoz, főleg azok után nem, hogy két középső középpályást is szerződtetett már a nyáron ingyen, Adrien Rabiot-t és az épp az Arsenaltól megszerzett Aaron Ramseyt.

A Metro, majd a Daily Mail mindezt a játékosról vasárnap az Arsenal–Lyon felkészülési mérkőzés alatt, Londonban rögzített fotókkal spékelte meg.

Khedira lehetséges vételáráról egyik cikkben sem esik szó, arra ugyanakkor emlékeztet a Metro, hogy 2021-ben lejáró szerződése miatt egyébként sem tűnik mozdíthatatlannak Torinóból. A Juventus 2015-ben, szerződése lejártával ingyen igazolta le a Real Madridban, annak előtte pedig Stuttgartban futballozó középpályást.

Az Arsenal mellett a Paris Saint-Germaint említik még a 77-szeres válogatott, 2014-ben világbajnoki címet nyert labdarúgó legfőbb kérőjeként.


 

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: 47 alkalomból csak négy csapat tudott fordítani háromgólos hátrányból

Bajnokok Ligája
12 órája

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

A holland ikon szerint Declan Rice-nak hihetetlenül könnyű dolga volt a két szabadrúgásnál

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 15:42

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

Courtois elismerte, az első gólnál hibázott, de „a második tökéletes volt”

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 15:37
Ezek is érdekelhetik