Man. City: újra edzésben a Bayern nyári kiszemeltje

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.28. 20:30
null
Leroy Sané visszatért (Fotó: mancity.com)
Ismét edzésbe állt Leroy Sané, a Manchester City német válogatott szélsője, akinek több mint öt hónapot kellett kihagynia. Korábban a Bayern München vezetősége úgy nyilatkozott, ha Sané visszatér és a térde újra játékra alkalmas lesz, akkor újra felvehetik a kapcsolatot a Cityvel egy esetleges átigazolás ügyében.

 

A nyár egyik slágertémája volt Leroy Sané esetleges klubváltása. Aztán jött a Liverpool elleni Szuperkupa-meccs, amelyen a 13. percben kényszerűségből le kellett cserélni a németet. A 24 éves játékost augusztus közepén műtötték meg. A Bayern München ezt követően már nem akart 110-120 millió euró körüli összeget kiadni egy fél évig biztosan harcképtelen futballistáért.

„Egyelőre várunk. Meg kell néznünk, hogy alakul a felépülése. Ha minden rendben megy vele, januárban, vagy februárban az új klubvezetőség biztosan végiggondolja a kérdést” nyilatkozta az ősz elején a Sports Illustratednek a Bayern azóta már leköszönt elnöke, Uli Hoeness arra a kérdésre, hogy Sané lehet-e még a bajorok játékosa.

Decemberben a Bild készített terjedelmes interjút Karl-Heinz Rummeniggével, a Bayern vezérigazgatójával, s ebben természetesen Sané jövője újfent napirendre került.

„Ha bármit is mondok róla, abból csak baj lesz – hárította el a kérdést, hogy januárban vagy a nyáron valóban új ajánlatot tesznek-e a szélsőért, majd úgy folytatta, amiből azért lehet következtetni a Bayern céljaira: – Egyébként is, bármit mondanék, attól nem menne az ára lejjebb. Egyik sem jó dolog.”

Ősszel arról lehetett olvasni, Pep Guardiola, az angol csapat menedzsere már ki is szemelte Sané utódját a Man. Cityhez: honfitársát, a Real Sociedadban játszó Mikel Oyarzabalt.

A bajorok nyári elhivatottságát jól mutatja, hogy Sané meggyőzésére a szintén futballista, s szintén a nagy rivális Schalkénál nevelkedő testvérét, Sidi Sanét is szerződtették volna mellé.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:16

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:07

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:11

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:09

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:57
Ezek is érdekelhetik