Koronavírus: Arteta teljesen meggyógyult; az NFL első fertőzöttje is rendben

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 14:26
null
Arteta teljesen felépült (Fotó: AFP)
Meggyógyult a labdarúgó Premier League és a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) első koronavírusos fertőzöttje, Mikel Arteta és Sean Payton.

 

„Teljesen meggyógyultam. Átlagos vírusos megbetegedés volt számomra. Három-négy nap volt nehezebb, amikor lázzal és száraz köhögéssel küzdöttem" – mondta Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője, aki csütörtökön töltötte be 38. életévét.

A spanyol szakemberről március 12-én derült ki, hogy megfertőződött, melynek hatására másnap felfüggesztették a Premier League működését. Arteta felesége szintén elkapta a betegséget, de ő is meggyógyult mostanra, három gyermekük viszont egészséges maradt.

Az NFL-ben szintén egy vezetőedzőről derült ki elsőként, hogy közvetlenül érintett a világjárványban. Sean Payton, a New Orleans Saints csapatát irányító 56 éves szakember szintén felépült a betegségből. A gárda sztárirányítója, Drew Brees ötmillió dollárral segíti Louisiana állam koronavírus-járvány elleni védekezését.

A francia bajnok Paris Saint-Germain labdarúgóklub egy különleges kiadású mezt dobott piacra, az összbevétellel a koronavírus-járvány elleni küzdelemben résztvevő párizsi egészségügyet segíti. Az egyedi kiadású mezen a fővárosiak szponzora helyett a „Tous Unis", azaz a „Mind együtt" felirat olvasható.

A limitált szériából 1500 darab került forgalomba, a klub így több mint 200 ezer euróval segíti a küzdelmet.

Legfrissebb hírek

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
12 órája

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
18 órája

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik