Nem Klopp találmánya volt, de zseniális – és sikeres – csavart vitt bele

Amikor 2008-ban Jürgen Klopp magához tért mainzi búcsúbulija után, talán még a fülében csengett a város főterén felállított hangszórókból üvöltő Niemals geht man so ganz („Senki sem megy el igazán”) című dal. A szakembernek viszont vélhetően a szeme káprázott, amikor később meglátta a Borussia Dortmund első ajánlatát.

„Először kevesebbet ajánlottak, mint amennyit a Mainznál kerestem a másodosztályban, ami vicces, még úgy is, hogy a mainziak a sikerek miatt nagylelkűek voltak – idézte fel a Sky Sportsnak. – A dortmundiak úgy gondolhatták, olcsón hozhatnak egy edzőt a második vonalból. Azt mondtam nekik, hogy nem a pénz számít, de ezt tényleg komolyan gondoljátok? Ezután letettek elém egy jobb szerződést, amelyet aláírtam, hiszen nagyon szerettem volna a Dortmundnál edzősködni.”

Ugyan Klopp több helyen is hangoztatta, nála a Dortmund a befutó, más klubok is kiszemelték maguknak. A Bayern Münchennél azonban úgy érezték, inkább motivátor, mint taktikus, ezért egy másik Jürgent (Klinsmann) választottak, ami aztán pocsék döntésnek bizonyult. Klopp a Hamburg kívánságlistáján is szerepelt, ám amikor a klub „megfigyelője” jelentést készített róla, kiemelte, hogy dohányzik, elkésett egy edzésről, flegma a sajtóval és lyukas farmerben jár. Amikor az edző tudomást szerzett a dossziéról, azt mondta, a dohányzás stimmel, de kikérte magának, hogy késne, és sajnálattal vette tudomásul, hogy ilyen szempontok számítanak egy edzőnél, ezért jelezte a hamburgiaknak, ha felkérnék, akkor sem dolgozna náluk.

Klopp ugyan a Mainzhoz képest valóban jóval nagyobb klubhoz került, a BVB akkoriban korántsem volt ideális helyzetben, az azt megelőző években a csapat sokáig a csőd szélén táncolt, a Bayern München például 2 millió eurós (kamatmentes) hitellel segítette ki. Hans-Joachim Watzke ügyvezető azt mondta, ha a gazdasági világválság néhány évvel korábban következett volna be, most nem beszélhetnénk dortmundi profi futballról.

A Dortmund a Bundesligában sem számított meghatározó szereplőnek, 2006 decemberében Bert van Marwijkot, három hónappal később Jürgen Röbert is menesztette a vezetőség. A csapat ekkor egy pontra volt a kieső helyektől, Thomas Doll vezetésével viszont végül kilencedik lett. A BVB a következő évadban csak a 13. helyen végzett, így a kupadöntőbe jutás ellenére Doll lemondott.

Abban az idényben a Dortmund volt a Bundesliga legtöbb gólt kapó csapata, Klopp viszont nem rutinos játékosokkal tömte be a lyukakat, kapásból két 19 éves belső védővel állt ki, a Mainztól szerződtetett Neven Szuboticcsal és Mats Hummelsszel. A két fiatal már július végén, a Bayern München elleni nem hivatalos Szuperkupa-mérkőzésen is kezdett, csakúgy, mint a szintén új érkező Hajnal Tamás, aki remek szabadrúgásgóllal vette ki a részét a 2–1-es sikerből.

„Egyfajta új kezdet volt ez a Dortmundnál, nem csak az edző változott, sok új játékos is érkezett – mondta lapunknak Hajnal Tamás, a Ferencváros jelenlegi sportmenedzsere. – Már az elejétől tisztán értésünkre adta, mit vár el tőlünk, Hans-Joachim Watzke ügyvezető és Michael Zorc sportigazgató felügyelete és támogatása is kellett ahhoz, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Ekkor rakták le a 2011-ben bajnoki címet nyerő együttes alapjait.”

Hajnal első idényében majdnem az összes bajnokin pályán volt, a kupában góllal mutatkozott be, későbbi klubjának, a Stuttgartnak bombagólt rúgott, míg a Frankfurt elleni 4–0-s győzelemhez góllal és három gólpasszal járult hozzá. Öt találattal és tizenkét gólpasszal zárta az idényt, a BVB teljesítménye pedig jelentősen javult az előző évadhoz képest, végül a hatodik helyen végzett, és csak egy csapat kapott kevesebb gólt nála.

„Jürgen Klopp az érkezésekor leszögezte, azt szeretné, ha mi lennénk a Bundesliga legkellemetlenebb csapata – idézte fel Hajnal Tamás. – Az volt a cél, hogy futballozzunk nagy intenzitással, különös hangsúlyt fektetve a visszatámadásra, és az átmenetekre támadás és védekezés, védekezés és támadás között. Ezt sulykoltuk az edzéseken, és ez a fajta felfogás fejben is sokat követelt a játékosoktól, hiszen nem volt idő hezitálni, a legmagasabb tempó mellett kellett reagálni.”

Ez volt az úgynevezett gegenpressing, amit ellenletámadásként vagy inkább visszatámadásként fordíthatunk, lényege, hogy labdavesztés esetén ahelyett, hogy a csapat visszazárna védekezni, azonnal letámadja az ellenfelet, és megpróbálja visszaszerezni a labdát.

A kifejezést Klopp honosította meg, de nyilván a letámadásra építő futball nem az ő „találmánya”, igaz, eredete homályba vész. Jonathan Wilson újságíró szerint Viktor Maszlov (Dinamo Kijev, 1964–1970) az „ősatyja”, mások szerint Ernst Happel. Mindenesetre az idők során sok más klub mellett Rinus Michels holland válogatottja, Arrigo Sacchi AC Milanja vagy Josep Guardiola Barcelonája is alkalmazta a letámadás ilyen vagy olyan formáját, amely idővel vagy éppen szabályok változásától függően is átalakult.

A „kortárs” csapatokat vizsgálva viszont Guardiola Barcelonájának és Klopp Dortmundjának letámadása között alapvető különbség volt. A katalán szakember együttese általában nem kontrázott, hanem a labda megszerzése után járatta, inkább a birtoklására törekedett. Guardiola „szabálya” szerint tizenöt passz kell ahhoz, hogy csapata felvegye a megfelelő alakzatot, ideális esetben pedig közben megbontja a labdát kergető ellenfeléét. Klopp ezzel szemben nemcsak arra sarkallta játékosait, hogy farkasfalkaként rontsanak a labdás ellenfélre, hanem arra is, hogy utána minél gyorsabban jussanak el a kapujáig.

„Az a legjobb, ha a labda elvesztése utáni pillanatokban rögtön visszaszerzed – idézi a The Guardian. – Az ellenfél még keresi a helyét, próbálja kitalálni, hová passzoljon, mivel előtte nem a társaira, hanem a becsúszásra vagy a labdaszerzésre koncentrált, ami sebezhetővé teszi.”

Mindemellett az ellenfél a labdaszerzés után rögtön elkezd átállni a támadófázisra, tehát lyukak nyílnak a védelmében, és ideális esetben nem tud idejében reagálni arra, ha a Dortmund gyorsan visszaszerzi a labdát.

Márpedig ezt remekül csinálta a csapat, amely a 2009–2010-es évadban már az ötödik helyre lépett előre, Hajnal továbbra is alapember volt, igaz, bokasérülése miatt huzamosabb ideig hiányzott. Dortmundi szempontból aztán a 2010–2011-es idény hozta meg az áttörést.

Nyáron több olcsó, mégis jelentős erősítésre sikerült szert tenni: Kagava Sindzsi néhány százezer euróért jött Japánból, Lengyelországból a Poznan gólkirályát, bizonyos Robert Lewandowskit szerezte meg a klub, igaz, csatárposzton ekkor még a paraguayi Lucas Barrios vitte a prímet, és ebben az évadban lett alapember a német futball korszakos tehetségének tartott, akkor még csak 18 éves Mario Götze is. Hajnal Tamás az idény őszi felében visszatérő izomsérüléssel bajlódott és nem lépett pályára, télen pedig a több játéklehetőség reményében Stuttgartba szerződött, de csak jó emlékeket őriz csapatáról és Kloppról.

„Természetesen közvetlen ember, de közben nagyon határozott, szigorú és konzekvens – mondta volt edzőjéről. – Mindenkitől megköveteli, hogy betartsa az elképzeléseit, és hihetetlenül ért ahhoz, hogy mindenkit maga mellé állítson, ez az egyik nagy erénye. Nála nem volt mellébeszélés, nem nézte el kétszer ugyanazt a hibát. Tegeztük egymást, de egyértelművé tette mindenkinek, hamar problémái adódhatnak annak, aki nem teljesít megfelelően. Jó kapcsolatom volt vele, különösen nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy új érkezőként az ő kérésére bekerültem a játékosokat képviselő bizottságba. Később különböző irányba ment a pályafutásunk, de jó kapcsolatban maradtunk, ezt bizonyítja, hogy a tavalyi BL-döntőt megelőző edzésen is otthagyta a csapatát, amikor meglátott, és beszélgettünk kicsit.”

A Dortmund ugyan a Leverkusen elleni vereséggel kezdte a bajnokságot, január végére már 11 ponttal előzte meg a Bayert, és két fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá tette az elsőségét, miközben kétszer is legyőzte a Bayern Münchent. A Frankfurt elleni utolsó bajnoki előtt (az ötvenezer bérletest nem számítva) több mint háromszázezer jegyigénylést kapott a klub. A 3–1-es győzelem másnapján pedig állítólag négyszázezren ünnepeltek a csapattal a városban. Mámorító élmény lehetett, de talán olyan is akadt, aki azon lamentált, lehet-e ezt még fokozni?

Lehetett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. március 7-i lapszámában jelent meg.)