PL: „Mindannyian alig várjuk, hogy újra futballozhassunk”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 14:59
Eric Dier, a Tottenham Hotspur középpályása szerint játékostársaival együtt már alig várják, hogy újra futballozhassanak.

A Premier League csapatai kedd óta edzhetnek, de szigorú megkötésekkel, csak kis csoportokban és tilos a testi kontaktus.

„Nagyszerű újra itt lenni – nyilatkozott a Spurs honlapján a válogatott játékos. – Amikor visszatértünk, akkor értékeltük igazán az edzőközpontunkat. Az idő jó, és élvezzük, hogy újra labdás gyakorlatokat végezhetünk és kint lehetünk az edzőpályán.”

Dier hozzátette: ez a munka teljesen más, mint amit otthon tudtak végezni a koronavírus-járvány miatt elrendelt bezártság alatt.

Az angol bajnokság március közepe óta szünetel, és bár még nincsenek konkrét tervek, az érintettek a szezon júniusi folytatásában reménykednek.

„Az is remek, hogy újra találkozhattunk a többiekkel. Az elmúlt hetek élménye nagyon furcsa volt, miután normális esetben nagyon intenzív a kapcsolat a társakkal, a szakmai stábbal, a klubbal. Akikkel beszéltem, mindenki jól van, mindenki jól kezelte a helyzetet, de most már mindannyian alig várjuk, hogy újra futballozhassunk” – mondta.

A tágabb környezetben ugyanakkor az elmúlt napokban többen is aggodalmuknak adtak hangot a visszatéréssel, illetve a folytatással kapcsolatban, Troy Deeney, a Watford csapatkapitánya és több társa például az egészségük megőrzésére hivatkozva nem kezdték el a héten az edzést.

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
33 perce

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik