PL: „Valódi bajnokok” – Guardiola gratulált a Liverpoolnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 08:41
null
Guardiola elismeréssel adózott a Liverpool teljesítménye előtt (Fotó: AFP)
Josep Guardiola gratulált a Liverpool FC labdarúgócsapatának a bajnoki címhez, a Manchester City szakvezetője teljesen megérdemeltnek nevezte a Pool elsőségét.

 

„Gratulálok a Liverpoolnak, szurkolóinak, az edzőnek, a vezetésnek és a játékosoknak. Teljesen megérdemelték. Valódi bajnokok” – nyilatkozott Guardiola, akinek csapata csütörtökön 2–1-re kikapott a Chelsea vendégeként, így a Liverpool előnye 23 pont maradt a tabellán második helyezett manchesteriekkel szemben, ami hét fordulóval a zárás előtt már matematikailag is ledolgozhatatlan.

Guardiola kiemelte: a német Jürgen Klopp irányította Liverpool „hihetetlen összpontosítással” játszik.


A Liverpool történetének ez a 19. bajnoki címe, viszont 1990 óta az első. A PL 1992 óta íródó történetében tehát még egyszer sem tudott diadalmaskodni az együttes.

A Liverpool már bajnokként először az előző két idényben aranyérmes Manchester City vendégeként lép pályára jövő csütörtökön.

Legfrissebb hírek

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
20 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48
Ezek is érdekelhetik