Arsenal: a fiatal támadó aláírta új szerződését – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 20:31
null
Martinelli még sokáig rúghatja a bőrt az Emiratesben (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést hosszabbított brazil támadójával, Gabriel Martinellivel.

 

Martinelli ebben az idényben 10 gólt szerzett 26 mérkőzésen az Arsenalban – csak Aubameyangnak van több találata. Ráadásul ő az első tinédzser, aki 10 gólt ért el egy idényen belül Nicolas Anelka óta, a francia remeklése már több mint 20 éves.

A brazil csatár még decemberben lőtte meg első Premier League-gólját, a West Ham United ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen volt eredményes.

Mikel Arteta a következőket mondta a 19 éves játékosról.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Martinelli új szerződést írt alá az Arsenalnál. Nagyon tehetséges játékosról van szó, aki remekül teljesített a mérkőzéseken. Most azon vagyunk, hogy minél hamarabb százszázalékos állapotban legyen” – fogalmazott a spanyol tréner.

Az Arsenal megerősítette, hogy Martinelli már nem lép pályára ebben az idényben, hiszen meg kell műteni a bal térdét, amely edzésen sérült meg.

A londoni együttes szerdán a szintén nagy tehetség Bukayo Sakával is hosszabbított.

Legfrissebb hírek

Közel hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2 perce

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
36 perce

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
6 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23
Ezek is érdekelhetik