PL: Mourinho szerint játékosa nem megy a PSG-hez

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 10:04
null
Dele Alli (középen) sorsa pár napon belül eldől (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Tottenham Hotspur menedzsere szerint Dele Alli januárban nem hagyja el a londoni csapatot, noha hetek óta arról szólnak a hírek, hogy a portugál szakember által többnyire mellőzött középpályást kölcsönveszi a Paris Saint-Germain.

 

A 24 éves angol válogatott játékos a mostani idényben mindössze négyszer jutott szerephez a Premier League-ben – ezek közül háromszor csereként –, és José Mourinho többször is bírálta őt.

A brit médiában már kész tényként kezelték, hogy Dele Alli a francia bajnok PSG-hez távozik, ahol a Spurs korábbi mestere, Mauricio Pochettino vette át az irányítást, de a portugál menedzser úgy véli, az átigazolási időszak végéig nem jön létre az üzlet.

„Arra számítok, hogy itt marad, és ezt mondom már az átigazolási időszak elejétől fogva. Nem számítok sem érkezőre, sem távozóra” – jelentette ki Mourinho, azonban hozzátette, néha történnek váratlan dolgok a futball világában.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03
Ezek is érdekelhetik