PL: 80 millióért érkezhet Manchesterbe a madridiak középpályása

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 13:05
null
A nyár egyik legnagyobb transzfere lenne (Fotó: Getty Images)
A Manchester United kész 80 millió euróért (mintegy 29 milliárd forint) megvásárolni az Atlético Madridtól Marcos Llorentét, a spanyol labdarúgó-bajnokságban listavezető együttes 26 éves támadó középpályását.

 

Az As című spanyol sportlap értesülése szerint a válogatott játékos maradni akar, és eddig a klubja sem akarta eladni, de az anyagi nehézségek rákényszeríthetik, hogy mégis megváljon Marcos Llorentétől, aki a nyári átigazolási időszakban kerülhetne Angliába.

A középpályást a lap szerint elsősorban Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere szeretné a csapatában látni. Llorente ebben a bajnoki idényben 28 mérkőzést játszott a La Ligában, és kilenc gól mellett nyolc gólpasszal is segítette a madridiakat. Szerződése 2024 nyaráig szól.

Az As megjegyezte, hogy Llorentéről, aki iránt a Paris Saint-Germain is erősen érdeklődik, már idén januárban is tárgyaltak az Atlético vezetőivel a manchesteriek képviselői.

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
11 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24
Ezek is érdekelhetik