Man. City: „A Szuperliga bukásával a labdarúgás nyert”

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 11:02
null
Fernandinho (balra) örül a Szuperliga bukásának (Fotó: AFP)
Fernandinho, a Manchester City csapatkapitánya szerint a labdarúgás nyert azzal, hogy az európai Szuperliga vasárnap éjjel bejelentett terve gyorsan összeomlott.

 

„Őrület, ami azóta történt, hogy a Chelsea-től kikaptunk az FA-kupában. A fiúk egy kicsit maguk alatt voltak, és akkor jött a Szuperliga ötlete, ami meglepett bennünket” – mondta a brazil védekező középpályás a Sky Sportsnak, hozzátéve, hogy nem számítottak erre a lépésre, de végül a józan ész döntött. „Aki szereti a futballt, nem támogatta a Szuperligát, közéjük tartoznak a mi játékosaink is, úgyhogy most örülünk, hogy így alakultak a dolgok, de azért meglepődtünk” – fogalmazott.

A 35 éves játékos elárulta, azt tervezték, kiállnak a véleményükkel és elmondják, hogy ellenzik a tervet, de aztán abban maradtak, hogy megvárják a klub közleményét.

„Boldogok vagyunk, mert végül a labdarúgás nyert” – hangsúlyozta.

ELŐZMÉNYEK

A húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz, illetve spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széles körű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként kedd este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapító klubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, melynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11

Reakciók a Real Madrid–Manchester Cityre: Carlo Ancelotti bírálta az új lebonyolítási formát

Bajnokok Ligája
2025.01.31. 18:46

Haaland tizenegyest hibázott, az Evertonnal sem bírt a Manchester City

Angol labdarúgás
2024.12.26. 15:24
Ezek is érdekelhetik