Arsenal: távozott a brazil, semmit sem kért a 20.5 milliójából

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.08.30. 23:09
null
Willian nem marad tovább az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Több mint 20 millió fontos fizetésről mondott le a brazil Willian, aki hétfőn felbontotta az Arsenallal kötött, 2023 nyaráig érvényes szerződését.

 

Willian heti bére 240 ezer font volt, ezt megkaphatta volna a következő két idényben is, vagy megegyezhetett volna egy olyan szerződésbontásról, amely révén busás végkielégítés üti a markát. A brazil azonban egyszerűen minden következmény vagy követelés nélkül megszüntette a szerződését a londoni klubnál, így megspórolt az Arsenalnak 20.5 millió fontot.

A 33 éves labdarúgó célja, hogy hazaszerződjön Sao Paulóba a Corinthianshoz, amely nem tudott volna átigazolási díjat fizetni, és 70 százalékkal alacsonyabb bért kínál neki az „ágyúsokhoz” képest.

Az Arsenal vezetőit a Sky Sport értesülései szerint lenyűgözte a Chelsea-től tavaly nyáron ingyen érkező Willian gesztusa.

A brazil 2007-ben hagyta el a Corinthianst, a Sahtar Doneck 14 millió eurót fizetett érte. Az Anzsi Mahacskala 2013 januárjában már 35 millióért vette meg, s fél évvel később ugyanennyiért adta tovább a Chelsea-nek.

Legfrissebb hírek

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Kerkezék meglepő vereséget szenvedtek, az Arsenal is kikapott hazai pályán

Angol labdarúgás
2025.02.22. 17:59

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Folytatódik a sérüléshullám, az Arsenal védője az idényben már nem léphet pályára

Angol labdarúgás
2025.02.19. 11:39

Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.02.17. 21:09

A csereként beálló Mikel Merino mentette meg az Arsenalt a kiesőjelölt otthonában

Angol labdarúgás
2025.02.15. 15:25

A Fradi által kiszemelt brazil tini már Magyarországon van – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 10:43
Ezek is érdekelhetik