A Rangers adta, a Rangers elvette – fejezetek Sir Alex Ferguson életéből

Ha szóba kerül a származása, mosolyogva govani srácnak vallja magát. Glasgow füstös, rideg, ipari városrészében nőtt fel, ahol a hajógyártás évszázados hagyomány, és a lakosság nagy része kemény fizikai munkával kereste meg a napi betevőre valót. Édesapja amatőr labdarúgó-pályafutását feladva évtizedeket töltött gőz- és óceánjáró hajók szerelésével azért, hogy eltartsa családját, amelynek jelmondata: „Dulcius ex asperis”, vagyis „Édesebb az, amiért küzdeni kell”. Első 80 évében ezt tartotta szem előtt az 1941-es év utolsó napján született Alexander Ferguson is, akinek élete már azelőtt felettébb mozgalmasan alakult, hogy 1986. november 8-án először kivonult volna a Manchester United menedzsereként az Old Trafford gyepére.

„Kaptam egy levelet, amelyet máig őrzök – emlékezik vissza önéletrajzi könyvében Sir Alex Ferguson. – Azt írta a pasas, hogy az ezerkilencszázötvenes évek végén Govanben, a szárazdokkoknál dolgozott, és egy bizonyos kocsmába járt. Emlékszik egy fiatal agitátorra, aki konzervdobozba gyűjtött aprópénzt a tanoncok sztrájkalapjába, és gyújtó hangú beszédeket mondott. De csak annyit tudott róla, hogy a Saint Johnstone-nál játszik. Ezzel a kérdéssel zárta a levelét: »Nem maga volt az?«”

A titokzatos levélíró fején találta a szöget, a 18-19 éves Alexander valóban kivette a részét az 1960-as glasgow-i sztrájkmegmozdulásból, társaival utcára vonult és küzdött a magasabb bérekért, jobb munkafeltételekért. A futball akkor még nem biztosított stabil megélhetést neki, miközben edzésre járt és amatőrként játszott a Queen's Park, majd a St. Johnstone csapatában, a Remington Rand írógépeket összeszerelő üzemében dolgozott. Egy barátja révén ott ismerkedett meg Cathyvel, 1966-ban házasodtak össze, majd felneveltek három gyereket, és azóta is boldogan élnek.

„Amikor először láttam, nagy bajkeverőnek tűnt – idézi Cathy szavait a Daily Record. – A szeme alatt hatalmas seb éktelenkedett, mint egy gengszternek. Aztán beszélgettünk, és kiderült, hogy futballista, amivel semmit sem nőtt a szememben. Amikor először mentünk moziba, hozott egy doboz alkoholos édességet, amit a film alatt befalt, a hazafelé tartó séta során pedig vett nekem egy helyi újságot. Ez volt a mi romantikus napunk.”

Idővel a magánélet mellett a labdarúgópályán is felragyogott Ferguson szerencsecsillaga. Míg első felnőtt tétmérkőzését a Queen's Park színeiben rémálomként írta le – annak ellenére, hogy 16 évesen mutatkozott be a csapatban, és gólt is szerzett a Stranraer ellen 2:1-re elveszített mérkőzésen –, és a St. Johnstone-nál is kezdetben csak csereként számoltak vele, 1963 decemberében mesterhármassal vette ki a részét a Rangers 3:2-es legyőzéséből. Korabeli híradások szerint a találkozón eredetileg nem játszott volna, azért léphetett pályára, mert klubja csatárhiánnyal küzdött. A glasgow-i sztárcsapat legyőzésében szerzett érdemei egy csapásra országszerte ismertté tették, a másnapi újságok az ő képével voltak tele, a neve felkerült a labdarúgás térképére.

„Az az összecsapás teljesen megváltoztatta az életemet – tekint vissza Never Give In című önéletrajzi filmében Sir Alex Ferguson. – A Rangers ellen szerzett mesterhármas jelentette az áttörést. Mindenkinek egyszer adódik ilyen lehetőség az életében, és nekem szerencsére sikerült élnem vele. Tudtam, hogy elérkezett az idő a bizonyításra, és csak arra koncentráltam, hogy jól teljesítsek. A lefújást követően megfogadtam, hogy nem nézek vissza többet. A futballnak szentelem az életem.”

A siker a lehető legjobbkor jött, a gyári munka és a megterhelő edzések végeláthatatlan köréből 1964-ben mindenképpen ki szeretett volna törni, fejébe vette azt is, hogy Kanadában próbál szerencsét. A Rangers elleni diadalt követően viszont már nem volt kérdés, hogy marad, főleg miután a skót élvonal meghatározó csapatának számító Dunfermline Athletic profi szerződést ajánlott neki. A beilleszkedés gyorsan ment, Ferguson az első három mérkőzésén gólt szerzett, és minden idényét házi gólkirályként zárta. A skót élvonal 1965–1966-os kiírásában 31 góljával a bajnokság társgólkirálya lett (a Celtic csatára, Joe McBride mellett), a Dunfermline színeiben azóta sem szerzett senki ennél több gólt egy idényben az első osztályban.

Az éveken át tartó kiemelkedő teljesítmény a Rangers érdeklődését is felkeltette, és mivel a klubért Ferguson gyerekkora óta rajongott, skót rekordot jelentő 65 ezer fontért létrejött az átigazolás. A 26 éves csatárral madarat lehetett volna fogatni, amikor besétált új egyesülete irodájába az Ibrox Stadionban, jókedvét azonban hamar letörték. Adatainak felvételekor ugyanis felesége katolikus vallására, és a házasságkötésük részleteire is rákérdeztek.

„Glasgow-ban mindig jelen volt a megosztottság: katolikusok és protestánsok, Celtic- és Rangers-szurkolók – magyarázza önéletrajzi filmjében Sir Alex Ferguson. – Amikor hallottam, hogy a Rangers át akar igazolni, a klub gyerekkori szurkolójaként nagyon izgatott lettem. A legjobb öltönyömben érkeztem a megbeszélésre, amelyen a vezetőség egyik tagja Cathyről kérdezett. Megjegyezte, hogy úgy tudja, katolikus, valamint kíváncsi volt rá, hogy templomban esküdtünk-e, és mivel mindennél jobban vágytam rá, hogy a csapat tagja legyek, azt válaszoltam, hogy »nem, az anyakönyvi hivatalban«. A stadionból kilépve elkeseredtem. Úgy éreztem, elárultam a feleségemet. El kellett volna küldenem azt az embert a francba.”

A kezdeti rossz érzés ellenére Ferguson mindent megtett, hogy a Rangersszel is sikereket érjen el, ám az ott töltött két éve alatt nem nyert trófeát a csapattal. Skóciában nem sikerült megtörni a Celtic egyeduralmát, a nemzetközi színtéren jellemzően angol klubok parancsoltak megálljt a menetelésnek. A bizonyításra mindössze két év jutott, a végállomást a Celtic elleni Skót Kupa-döntő jelentette 1969-ben. Az ősi rivális elleni találkozó 132 ezer néző előtt kiütéses (4:0) hazai győzelemmel zárult a Hampden Parkban, és az első kapott gólt mindenki Alex Ferguson számlájára írta, mivel egy bal oldalról középre ívelt szögletnél nem fogta elég szorosan Billy McNeillt.

„A taktikánk része volt, hogy figyeljünk Billy fejeseire, akit a beadásoknál általában én őriztem – mesélte a The Herraldnak Ronnie McKinnon, a Rangers akkori védője. – Mindig nehéz dolgom volt vele, mert a levegőben szinte verhetetlen volt. Azon a döntőn viszont a menedzserünk, Dave White úgy döntött, Ferguson védekezik ellene, és amikor tiltakoztam, azzal szerelt le, hogy ő jobb a levegőben. Amikor a szögletet elvégezték, a tizenhatos közepén álltam, ott, ahol az edzőm kérte. A labda átszállt felettem, egyenesen Billy fejére, aki a jobb alsó sarokba bólintott. Az a gól padlóra vitt minket, nem tudtunk visszakapaszkodni. Szegény Alex sem értette, miért őt bízták meg Billy őrzésével, de már nem lehetett mit tenni. Onnantól kezdve nem lépett pályára az első csapatban. A Celtic–Rangers párharc mindig is ilyen volt, a játékosok a karrierjüket kockáztatták, ha rosszul teljesítettek.”

Fergusont a balul sikerült mérkőzés után megkereste a Nottingham Forest, ám a felesége nem szeretett volna Angliába költözni, így maradt Skóciában, és a másodosztályú Falkirk ajánlatát fogadta el. A váltásról Willie Cunningham győzte meg, a csapat menedzserével a Dunfermline Athleticnél már együtt dolgozott, és az összhang itt is kifizetődött. A Falkirk Fergusonnal a csatársorban bajnokként jutott vissza az élvonalba, és további három évet töltött el ott játékosként, mielőtt elvállalta volna első edzői megbízatását az East Stirlingshire kispadján. De ez már egy másik történet.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 8-i lapszámában jelent meg.)