MU: Rangnicknak időre van szüksége Cristiano Ronaldo szerint

Vágólapra másolva!
2022.01.13. 09:41
null
Még nem az igazi… (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo, a Manchester United labdarúgócsapatának ötszörös aranylabdás támadója szerint Ralf Rangnick menedzsernek időre van még szüksége elképzeléseinek megvalósításához és a csapat teljesítményének javításához – közölte az MTI.

A 63 éves trénert novemberben az idény végéig bízták meg az MU irányításával a norvég Ole Gunnar Solksjaer menesztése után.

„Sok minden változott, amióta hozzánk érkezett, és úgy hiszem, jó munkát tud végezni, de ahhoz idő kell, hogy minden játékos azonosulni tudjon az ötleteivel” – nyilatkozta Ronaldo a Sky Sportsnak.

A február 5-én 37. születésnapját ünneplő portugál sztár úgy fogalmazott, Rangnick megérkezése óta „bizonyos pontokon” javult a United játéka, de tisztában vannak azzal, hogy nem nyújtják tudásuk maximumát.

„Nem könnyű megváltoztatni egy csapatnál a futballisták mentalitását, játékfelfogását, a kultúrát, a rendszert. Ugyanakkor sok mérkőzés van még előttünk, amelyeken folyamatosan javulhatunk” – jelentette ki Ronaldo.

A Manchester United 21 forduló után a 7. helyen áll a Premier League-ben, de csak 19 mérkőzést játszott le. Szombaton az Aston Villa vendége lesz. A két csapat hétfő este az FA-kupa harmadik fordulójában az Old Traffordon találkozott egymással, akkor a Ronaldo nélkül felálló MU 1–0-ra nyert.

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52
Ezek is érdekelhetik