Videó: 20 éve ezen a napon ejtette ámulatba Bergkamp a futballvilágot

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 10:27
null
Az a lefordulás… (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság egyik legemlékezetesebb gólját éppen 20 évvel ezelőtt ezen a napon szerezte az Arsenal holland legendája, Dennis Bergkamp a Newcastle United ellen.

Az Arsenal egykori kiválósága a góljáról elmondta, hogy Robert Pires passza egy kicsit a háta mögé érkezett, ezért valahogyan kontrollálnia kellett a labdát, és szerinte ez így volt a legegyszerűbb. Elárulta azt is, hogy ez volt számára az egyik legfontosabb találata.

A mérkőzést egyébként 2–0-ra megnyerte az Arsenal a St. James's Parkban. Dennis Bergkamp, aki tavaly májusban bekerült az angol labdarúgó-bajnokság Hírességek Csarnokába, Nikosz Dambizaszról lefordulva a 11. percben szerzett vezetést a vendégeknek, a 41. percben Sol Campbell állította be a végeredményt. Ahogy a találkozót, úgy a bajnokságot is az Arsenal nyerte meg a Liverpool, a Manchester United és a Newcastle United előtt. Csak a miheztartás végett, a 2001–2002-es labdarúgó idény végén a Manchester City is aranyéremnek örülhetett, igaz, a másodosztályban.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a részese lehettem – idézte a Daily Mail egy 2018-as írásában Bergkamp cselének elszenvedőjét, Nikosz Dambizaszt.Egy zseni hajtotta végre. Nem voltam megalázva, hanem részévé váltam valaminek, ami a legmagasabb szintű futballtudásból fakadt.”

„Sajnos nem én vagyok a főszereplő benne, hanem az elszenvedő fél. De az ilyen megmozdulások teszik különlegessé a futballt. Hogyan érezhetnem magam rosszul miatta?” Megjegyezte, ha Bergkamp tudatosan csinálta a cselét, akkor zseniális, ha viszont nem, akkor még inkább az a gyors helyzetfelismerés miatt.

„Akárhogy is, ez művészet volt” – szögezte le az Európa-bajnok görög játékos, aki akkor a Newcastle United játékosa volt.


Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
11 órája

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36
Ezek is érdekelhetik