MU: csalódást okozott Schmeichelnek Cristiano Ronaldo

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 14:07
null
Kiakadt a portugálon a dán kapus (Fotó: AFP)
Peter Schmeichel, a Manchester United volt kapusa azt mondta, csalódást okozott neki Cristiano Ronaldo viselkedése a szerda esti, Tottenham Hotspur elleni bajnoki rangadón, és szerinte a portugál futballista eltereli a figyelmet a csapatról.

Az Old Traffordon rendezett, 2–0-s hazai sikerrel végződött mérkőzésen az ötszörös aranylabdás támadót ismét nem cserélte be Erik ten Hag vezetőedző, ő pedig erre reagálva már néhány perccel a lefújás előtt bement az öltözőbe. A holland mester a meccs után azt mondta, majd csütörtökön (ma) beszél a játékossal a fegyelmezetlenségéről. Az MU remekül játszott a találkozón, sokkal jobb volt ellenfelénél, manchesteri szempontból ez a kis közjáték volt az egyetlen negatívuma a szerda estének.

„Az, hogy (Cristiano Ronaldo) így távozott, olyan hangulatot teremt, amit most egyáltalán nem akarunk – mondta az 58 éves dán Schmeichel a BBC Radio 5 Live című műsorban. – Tudhatta volna, hogy ebből szalagcímek lesznek. Azt kell mondanom, ez az első alkalom, hogy csalódást okozott nekem. Egyébként támogatom és megértem a helyzetét.”

A 37 éves Ronaldo, aki eddig összesen 103 gólt szerzett a Premier League-ben a United színeiben, a mostani szezonban mindössze kétszer volt kezdő a bajnokságban, az Európa-ligában azonban rendszeresen szerepelteti őt Ten Hag.

A csapat a gyengébb szezonkezdet után egyre jobb formába lendült, és Schmeichel szerint arra kell összpontosítani, hogy a holland mesterrel minél jobban teljesítsenek. A Manchester United jelenleg ötödik a tabellán, nyolc pontra az éllovas Arsenaltól, de csupán egyre a negyedik helyezett Chelsea-től.

„Itt van nekünk Erik ten Hag, akinek nagyon világos elképzelései vannak arról, milyen futballt akar játszatni a csapattal. Támogatást és időt kell adnunk neki” – fogalmazott Schmeichel.

„Nem kellenek ilyen figyelemelterelések, és mondhatom, hogy ez csalódás” – tette hozzá az 1992-ben Európa-bajnok dán válogatott kapusa.

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52
Ezek is érdekelhetik