FA-kupa: a West Ham legyőzte a Derbyt, mehet az Old Traffordra

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 22:39
null
Jarrod Bowen már a 10. percben betalált a Derby ellen (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjében a West Ham United 2–0-ra legyőzte a Derby Countyt.

 

Csupán tíz percre volt szüksége a West Ham Unitednek a vezetés megszerzéséhez. Michail Antonio nagyszerű pörgetése után Tomás Soucek az ötösön belülre fejelte a labdát, a lendületből érkező Jarrod Bowen pedig valószínűleg pályafutása egyik legkönnyebb gólját szerezte három méterről. 0–1

Hiába próbálkozott ezután több kapura lövéssel a Derby, egyszer sem kellett védenie Areolának. A második félidőt éppen olyan jól kezdték a londoniak, mint az elsőt, az 50. percben Antonio volt eredményes. A jamaicai csatár Bowen beadásából bólintott két méterről az üres kapuba. 0–2

A második gól után eldőlt a mérkőzés, a harmadosztályú együttesnek a szépítés sem jött össze, így a West Ham ünnepelhette a továbbjutást.

A „kalapácsosok” a legjobb tizenhat között a Manchester United vendégeként lépnek pályára. A nyolcaddöntő találkozóit február 28. és március 2. között rendezik meg.

ANGOL FA-KUPA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Derby County (III.)–West Ham United 0–2
(Bowen 10., Antonio 50.)

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Southampton–Luton(II.)/Grimsby (IV.)
Leicester City–Blackburn (II.)/Birmingham (II.)
Stoke City (II.)–Brighton
Wrexham (V.)/Sheffield United (II.)–Tottenham
Fulham/Sunderland (II.)–Leeds United
Bristol City (II.)–Manchester City
Manchester United–West Ham United
Ipswich (III.)/Burnley (II.)–Sheffield Wednesday (III.)/Fleetwood (III.)

Legfrissebb hírek

Négy mérkőzésre eltiltották a Kerkezt lefejelő Cunhát

Angol labdarúgás
2025.03.21. 18:40

PL: Kerkezék meg nem adott találata miatt késik az új lestechnológia

Angol labdarúgás
2025.03.18. 14:13

Egygólos londoni győzelmével feljött a hatodik helyre a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.03.10. 22:54

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.03.03. 23:20

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.03.02. 17:32
Ezek is érdekelhetik