Érteni nem kell, talán nem is lehet az európai topklubok pénzügyi manővereit, a mostanság reflektorfénybe kerülő Manchester Cityét különösen. Akkora összegekről van szó, amennyit a hétköznapok embere talán le sem tud írni, mindenesetre azon biztosan elgondolkodik, hány nullát is kell a szám végére biggyeszteni.
Ugyanakkor csodálkozni sem kell. Hatalmas üzlet az elitfutball, pénzt pedig – ahogy mondják – kizárólag a pénz fial, így aztán miért lenne meglepő, hogy próbálkozik mindenki. Ugyanakkor a City esetében (is) feltűnő, hogy olyan anyagi háttérrel ügyeskedett a klub, amely lehetővé tette volna akár azt is, hogy betartsa a szabályokat.
Jó esetben. Igen ám, de az eset nem nevezhető jónak, mint mindig, amikor az álszentség is megjelenik. Gondolok itt a pénzügyi fair play szabályaira, ami látványos korlát, ám – mint most is kiderült – az égvilágon semmiféle gátat sem jelent. Olyannyira, hogy a Sportdöntőbíróság (CAS) illetékesei is kibújtak a felelősségvállalás alól, ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes, tehát mondvacsinált indokkal nem jártak a végére korábban az ügy(ek)nek.
Azt pedig ne feledjük, hogy a CAS úgynevezett választottbíróság, tehát a felek közös akarata kell ahhoz, hogy tárgyaljon egy ügyet. Felteszem, a City aligha kezdő jogászai pontosan tudták (na jó, érezték...), miért fordulnak oda jogorvoslatért. Továbbmenve: a jogászok legalább olyan jól ismerik a kiskapukat, mint mi ismertük annak idején a Torockó téren, magyarán a különféle iratoknál ügyeltek arra, hogy szó ne érje a ház elejét.
Hát most éri, ám még a következményeknél is kíváncsibb lennék arra, miért éppen most, miért éppen a City (meg a Juventus), miközben ne legyenek illúzióink, máshol, sőt mindenhol akadnak különféle stiklik, ahol súlyos összegek forognak. A bérből és fizetésből élők, továbbá a multimilliomosok abban mindenképpen egyformák, hogy az adót, a terheket jobb elkerülni, a hatalom eszén túljárni úri huncutság.
Többször elmeséltem már, de most újra. A nagymamámnak volt egy kockás füzete. Hónap elején mindig beírta, mennyit hozott haza a férje a hivatalból, naponta vezette, mennyit költött, megesett, hogy a következő fizetésnap előtti vasárnap elmaradt a húsleves és a rántott csirke, paprikás krumpli volt az ebéd (soha rosszabbat), de nagyon vigyázott a nullszaldóra.
A családunk még így is elért a City szintjére, hiszen eddigi közös évtizedeink (1880–2023) alatt egyikünk sem nyert még Bajnokok Ligáját.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!