FA-kupa: Brightonban ért véget a Grimsby menetelése

Vágólapra másolva!
2023.03.19. 17:20
null
A Brighton könnyedén nyert (Fotó: Getty Images)
A Brighton 5–0-ra legyőzte a negyedosztályú Grimsbyt az FA-kupa negyeddöntőjében. Az első osztályú csapat végig fölényben játszott, a 22 hazai lövéssel szemben a vendégeknek csupán négy próbálkozásuk volt.

 

Deniz Undav révén már a hatodik percben megszerezte a vezetést a Brighton. A Grimsby az első félidőben tartotta magát, a második játékrészre azonban elfogyott az ereje a negyedosztályú csapatnak. Evan Ferguson kétszer is eredményes volt, valamint a mérkőzés hajrájában még Solly March és Mitoma Kaoru is betalált. A Brighton bejutott a legjobb négy közé, ahol a Manchester United–Fulham mérkőzés győztesével találkozik, míg a Grimsby így sem lehet elégedetlen, negyedosztályú csapatként a negyeddöntőig jutott.

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Brighton–Grimsby (IV.) 5–0
(Undav 6., E. Ferguson 51., 70., March 82., Mitoma 90.)

KÉSŐBB
17:30:
Manchester United–Fulham

KORÁBBAN
Sheffield United (II.)–Blackburn Rovers (II.) 3–2 (Gallagher 28. – öngól, McBurnie 81., Doyle 90+1., ill. Brereton Díaz 21. – 11-esből, Szmodics 60.)
Manchester City–Burnley (II.) 6–0 (Haaland 32., 35., 59., J. Álvarez 32., 73., Palmer 68.)

Legfrissebb hírek

Négy mérkőzésre eltiltották a Kerkezt lefejelő Cunhát

Angol labdarúgás
2025.03.21. 18:40

PL: Kerkezék meg nem adott találata miatt késik az új lestechnológia

Angol labdarúgás
2025.03.18. 14:13

Hiába Haaland rekordja, a Man. City nem bírt a Brightonnal

Angol labdarúgás
2025.03.15. 17:57

Utolsó perces tizenegyesgóllal nyert zsinórban negyedszer a Brighton a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.08. 22:59

Két kilencnyilast és Littler-győzelmet hozott a darts PL ötödik állomása Brightonban

Egyéb egyéni
2025.03.06. 21:38

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.03.03. 23:20

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16
Ezek is érdekelhetik