MU: Sir Alex Ferguson egyik első gesztusa lenyűgözte Vidicset

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.25. 10:38
null
Vidics és Ferguson a Premier League-trófeával (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokág (Premier League) történek egyik legjobb belső védője volt Nemanja Vidic‎s, aki 2006 és 2014 között erősítette a Manchester Unitedet. Egykori játékostársának a védelemből, Rio Ferdinandnak elevenítette fel, hogy milyen volt az első találkozása Sir Alex Fergusonnal, amikor Angliába repült – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

„Sir Alex Ferguson várt rám, és egész végig mellettem volt – emlékezett vissza az MU színeiben 300 tétmérkőzést játszó szerb hátvéd. – Először a szállodába vezetett az utunk, ahol a játékosok voltak. Cristiano Ronaldóval és Louis Sahával ülhettem egy asztalnál. Ezt követően Fergie elvitt egy másik hotelbe. Még a táskámat is vitte. Azt gondoltam: »hűha«.”

„Elkérte a táskámat, és a hátára vette. Azt gondoltam, hogy ez lenyűgöző. Ez egy olyan történet, amit el kell majd mesélnem a srácoknak – mondta Nemanja Vidic‎s.Aztán másnap kikísért minket a reptérre, és ugyanúgy vitte a csomagomat. A repülőn később kinéztem az ablakon, és azt gondoltam: »Hú, ember! A Manchester Unitedben fogok játszani!« Felidéztem, ahogy Ferguson viszi a hátán a táskámat. Majd ráeszméltem arra, hogy valójában a Man. Unitedben kevesebbet fogok keresni, mint most a Szpartak Moszkvában.”


A TELJES BESZÉLGETÉS

Vidics kapcsán az elmúlt hetekben többször is cikkezett a külföldi sajtó, ugyanis a Liverpool legendás játékosa, Jamie Carragher egy olyan kijelentést tett, hogy Virgil van Dijk jobb védő, mint a szerb volt. Ezzel kapcsolatban Rio Ferdinand is kifejtette a véleményét, aki szerint ez nem így van.

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
1 órája

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
4 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:50

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42
Ezek is érdekelhetik