A Real Madrid elnöke Manchesterben Haalandot és Garnachót is győzködné – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 15:46
Ez nagyot szólna: sajtóhírek szerint Florentino Pérez Erling Haalandot és Alejandro Garnachót is szerződtetné a Real Madridhoz (Fotó: Getty Images)
Ha megvalósulnának a Real Madrid Exclusivo honlapján megjelent sajtóhírek, egészen elképesztő támadósora lenne a csapatnak, a lap ugyanis azt írja, hogy Florentino Pérez klubelnök a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő-visszavágó idején nem csak a mérkőzésre fókuszál, ugyanis állítólag szeretne találkozni Erling Haalanddal és Alejandro Garnachóval.

Mint ismert, a sorsolás értelmében a rekordgyőztes Real Madrid a címvédő Manchester Cityvel vív meg a BL-elődöntőbe jutásért. A spanyol gigász elnöke, Florentino Pérez azonban kettős céllal utazik majd az áprilisi, manchesteri visszavágóra. A Real Madrid Exclusivo azt írja, hogy az elöljáró megpróbálja szerződtetni a Manchester Citytől Erling Haalandot és a Manchester Unitedtől Alejandro Garnachót.

A két játékos szerződtetése azonban nem lesz egyszerű művelet a „királyiak” számára, ugyanis a norvégnak egyrészt 2027-ig érvényes a jelenlegi szerződése, másrészt nehezen elképzelhető, hogy elmozdítható édesapja egykori klubjától. Az argentin, de spanyol állampolgársággal is rendelkező Alejandro Garnacho egy fokkal mozdíthatóbbnak tűnhet, ám minden bizonnyal a „vörös ördögök” sem válnának meg könnyedén 19 éves csiszolatlan gyémántjuktól, akinek nem mellesleg 2028-ig szól jelenlegi szerződése.

A hírt kiszúró Daily Mail ugyanakkor felidézte Garnacho egy korábbi – TyC Sportsnak adott – nyilatkozatát, melyben arról beszélt, hogy pályafutása egy pontján szeretne a Real Madridban játszani. Hogy sikerrel jár-e Manchesterben Pérez, az még nagy kérdés, de azért eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha összeállna egy Vinícius Júnior, Rodrygo, Kylian Mbappé, Erling Haaland, Alejandro Garnacho támadósor…

Legfrissebb hírek

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28

Megműtötték az edzés közben megsérült Kyle Walker könyökét

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:05

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Grealish a kilenc hónaposan elhunyt öccsének ajánlotta gólját

Angol labdarúgás
2025.04.03. 08:56

Meglepetés! Kerkezék vendégeként nyert az Ipswich, Tonali csodagóljával győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.04.02. 23:05

Erling Haaland az idényhajrá nagy részét kihagyja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.03.31. 22:18
Ezek is érdekelhetik