Április elején jön a filmsorozat a Man. City előző idényéről

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 13:19
Hosszú idő után engedtek be újra kamerákat a Manchester City öltözőjébe (Fotó: youtube.com)
A Manchester City hivatalos honlapján jelentette be, hogy április 2-án kerül fel a Netflix kínálatába a csapat történelmi, triplázással záruló 2022–23-as idényét bemutató hatrészes minisorozat, a Triplázók.

 

A klub honlapjának beszámolója szerint a sorozat 2022 nyarán Erling Haaland érkezésével és az Egyesült Államokban töltött nyári felkészüléssel veszi fel a fonalat, s a hatodik rész végén a Premier Laague utolsó néhány hetével, a FA-kupa és a Bajnokok Ligája döntőjével zárul. A Manchester City honlapjáról kiderül, hogy 2018-as All or Nothing című, az akkori idényt bemutató nyolcrészes sorozat óta első alkalommal engedtek kamerákat az öltözőbe, így rég – vagy ahogy a klub közleménye fogalmaz: soha – nem látott jeleneteket is bemutat a sorozat.

 

 

Legfrissebb hírek

Guardiola csaphat le a világbajnok középpályásra – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
Tegnap, 16:34

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28

Megműtötték az edzés közben megsérült Kyle Walker könyökét

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:05

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Grealish a kilenc hónaposan elhunyt öccsének ajánlotta gólját

Angol labdarúgás
2025.04.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik