Jürgen Klopp dalra fakadt, és bejelentette Arne Slot érkezését – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 20:09
Liverpool FC v Wolverhampton Wanderers - Premier League
Jürgen Klopp a Wolves ellen irányította utoljára a Liverpoolt (Fotó: Getty Images)
Mint arról hírt adtunk, a Premier League utolsó fordulójában a Liverpool 2–0-ra legyőzte a Wolverhamptont, és győzelemmel köszönt el Jürgen Klopptól. A távozó német szakembertől a meccs előtt és után is elbúcsúztak a „vörösök” hívei.

 

A telt házas Anfield már a meccs kezdete előtt kifejezte szeretetét és háláját a távozó Jürgen Klopp felé, a lefújás után pedig folytatódott a búcsú – igaz, a hangulat inkább volt emelkedett és boldog, mint szomorkás. Erről maga a tréner is tett, hiszen nem mindennap látott magánszámba kezdett mikrofonnal a kezében az Anfield gyepén: a tréner énekelve jelentette be a Liverpool következő menedzserét, aki – mint az már korábban is nyilvánvaló volt – a Feyenoord korábbi mestere, a holland Arne Slot lesz.

Íme, Klopp alakítása az Anfielden:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik