Ez lesz Guardiola utolsó tánca itt? És csak egyetlenegy középcsatárral?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.08.21. 16:44
Fotó: AFP
Lehet óriási hőség a vén kontinensen, tombolhat a nyári szünet, lehet olimpia, nyújthat megannyi érdekességet és szórakozási lehetőséget a strandok és fesztiválok világa, mint rendesen, most is óriási figyelem övezi a futballvilág átigazolásait. Idén is nekilátunk, hogy rendet vágjunk a transzferek között – ahogyan az 2008 óta hagyomány, a Premier League-gel kezdjük a transzferkört.

 

Ismét megnyerte a Premier League-et a MANCHESTER CITY, ez lassan már elvárás is Manchester világoskék részén, de a hazai kupákban, és ami fő, a Bajnokok Ligájában is kudarcot vallott. Mivel az előző lezárt üzleti évben, 2023-ban a bevételek 117 millió euróval 833 millió euróra nőttek (a csapat és a főkönyv is rekorderedményeket ért el), a tulajdonos, a City Football Group Limited pedig finoman szólva sem küzd a pénzhiánnyal, azt hinné az egyszeri szurkoló, hogy őrült költekezést csapnak, és alaposan felforgatják a keretet. 

De nem így történt. 

Sorozatban négy éve bajnokok. 2020 óta összesen 727 millió eurót költöttek, de 600 millió euró folyt be az eladásokból, és igazán csak Kalvin Phillipsszel fürödtek be, Rodri után Rúben Dias, Nathan Aké, Julián Álvarez, Erling Haaland, Manuel Akanji, Josko Gvardiol, Matheus Nunes, Jérémy Doku és Mateo Kovacic megvétele sem volt rossz üzlet. És ne írjuk le még Jack Grealisht se!

Általában jó ütemben és jó áron adták el a kezdőből kiszorult játékosokat, lásd a Leroy Sané, Ferran Torres, Angelino, Raheem Sterling, Gabriel Jesus, Olekszandr Zincsenko, Rijad Mahrez, Aymeric Laporte sort (ugyanakkor Cole Palmert hiba volt elengedni). Pep Guardiola és a sportigazgató, Txiki Begiristain munkássága mellett említsük meg az utánpótlásban dolgozók remek munkáját: miközben Palmerért 47 millió eurót kaptak, az U21-es csapatból Roméo Lavia 22, Liam Delap 18, James Trafford 17, Carlos Forbs és Gavin Bazunu 14-14, Shea Charles 12, Félix Correia 11, Samuel Edozie 8, Juan Larios 7, Darko Gyabi 6, Ivan Ilics 7.5 millióért távozott 2020 óta!

A keretek értéke, az erre elköltött átigazolási összeg és jobbra a különbség. Beszédes... (Forrás: Transfermarkt)

Tavaly a bérkeret 415 millió euróról 495 millió euróra ugrott, a játékoseladásokból érkező profit 80 millióról 143 millióra – az adózás utáni eredmény 49 millióról 94 millió euróra nőtt, a klub összadóssága 18 millió euró. Amiben az angol liga a legerősebb: a közvetítések utáni jogok 60 millió euróval nőttek, összesen 351 millió euróra, de a kereskedelmi bevételek ezt is überelik. A jegybevétel nem éri el a 100 milliót. 

De van egy másik „kincsesbánya” is. Beszámoltunk már róla, hogy a négy kontinensre kiterjedő City Football Group (a ma is Guardioláékkal dolgozó Ferran Soriano „találmánya”, most 12 nagyobb klub tartozik ide) a világ legnagyobb megfigyelő-hálózatát és adatbázisát építette ki, így került most a klubhoz 25 millió euróért a Troyes-tól a Gironában berobbanó brazil szélső, Savinho, aki két év alatt egyetlen egyszer sem lépett pályára a francia csapatában.

Ez utóbbi megszokott dolog a CFG-nél, Douglas Luiz és Pedro Porro egyetlen másodpercet sem játszott a Cityben, mielőtt eladták őket – mégpedig túl korán, hiszen a játékjoguk értéke azóta kilőtt, simán beférnének a mai City-keretbe. Hasonló cipőben jár a jobbhátvéd Yan Couto is, aki 29+5 millió euróért lehet a Dortmundé.

Nyitott szemmel járnak a scoutok Brazília mellett Argentínában is, a sokoldalú támadó középpályást, karmestert, Claudio Echeverrit 18.5 millióért vették meg januárban a River Plate-től, de csak decemberben költözik Angliába. 

Egy érkező volt, és eladták a mindenképpen menni akaró Julián Álvarezt, a védelemből távozott Taylor Harwood-Bellis és Sergio Gómez is, a középpályáról Tommy Doyle és Kalvin Phillips – és még rosszabb is lehetett volna, vallják a szurkolók, ugyanis Edersont az Al-Ittihad és az Al-Naszr, John Stonest a Bayern München, Issa Kaborét a Galatasaray, Kevin De Bruynét az Al-Ittihad csábította. 

Rodri iránt a Real Madrid érdeklődik, ennek eredménye az lehet, hogy a spanyol klubrekordért (évi 24 millió euró) hosszabbít…

Meglepő kiszemelt 

Joao Cancelót elengednék Barcelonába, hétmillióért kölcsönbe, 19 milliós vételi kötelezettséggel, ugyanakkor a bére nagy részét az angoloknak kellene állniuk – vagy a portugál elfogadja az Al-Hilal ajánlatát; a szaúdi klub vinné Kyle Walkert is. A The Athletic szerint a Cityt nem éri váratlanul sem Cancelo, sem esetleg Walker távozása, a helyettes a leverkuseni Jeremie Frimpong lehet. 

Ne feledjük, hogy Cancelo 30, Walker 34 éves már, előbbinek évi 16 millió eurós nettó bért kínált a szaúdi kérője. Beszédes, hogy augusztus 20-án az FC Barcelona hivatalos honlapja törölte Cancelót az első keret tagjai közül.

„Cancelo velünk edz, majd meglátjuk, marad-e vagy távozik kölcsönbe, nem tudom. Az edzéseken nagyon jól viselkedik, imád futballozni. Soha nem kételkedtem a képességeiben. A klubon és az ügynökén múlik, távozik-e, ha marad, úgy bánunk vele, mint az összes többi játékossal, amióta itt vagyunk” – mondta róla mestere, akivel korábban többször is összeveszett a játékos. 

Máximo Perrone kérője a Como, az argentin szűrőnek nem sok esélye van a maradásra, az olasz csapat már hivatalos ajánlatot is tett érte.

De Bruyne 33 éves, a Crystal Palace középpályása, Eberechi Eze lehet az utóda sokak szerint. Eze 70+9.5 milliós opciója lejárt a minap, a 26 éves angol középpályás megszerzéséről azonban nem tett le a City, bár többek szerint vannak jobbak nála máris a City-keretben – mi magunk arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a cselkirály Eze védekezési mutatói nem a legjobbak, és ugyanazon a poszton futballozik, ahol a már megvásárolt Echeverri.

A Bild írt róla, hogy a Bayern München felajánlotta kölcsönbe Kingsley Comant, de a City nem élt a lehetőséggel.

Bruno Guimaraesért 115 millió eurót kér a Newcastle United, az idősebb, de sokkal olcsóbb megoldás Ilkay Gündogan, akit elenged az FC Barcelona, és a klasszikus 6-os és 8-as pozícióban is bevethető játékost nyilván senkinek sem kell majd bemutatni a klubnál – nem mellesleg Álvarez Haaland mögött posztját is elfoglalhatja a pályán. Gündogan évi 15 millió eurós fizetését megspórolná a Barcelona, nagyon-nagyon olcsón átadja, talán ingyen is. 

Fabrizio Romano is így tudja.

A válogatottól visszavonult a középpályás, furcsa módon ez is egy érv a megszerzése mellett, az angol sajtó már azon gondolkodik, milyen mezszámot választ magának a Citynél a Mateo Kovacic által „elfoglalt” 8-as helyett.

Nem lehet egyetlen középcsatárral nekifutni az idénynek (illetve lehet, de óriási kockázat akkor is, ha Erling Haaland végig csúcsformában lesz, és végig egészséges marad), meglepő módon az a csatár, akivel konkrétan tárgya a City, nem más, mint… Divin Mubama. 

Nem csoda, ha nem ismeri őt az olvasó: Mubama 19 éves, a West Ham United nevelése, sokszoros U-válogatott, de a nyáron nem hosszabbítottak vele, és már majdnem aláírt a portugál Famalicaóhoz, amikor lecsapott rá a City. A felnőttek között 18 mérkőzésen 2 kanadai pontot szerzett a csatár, mindkettőt az Európa-konferencialigában, 1.5 millió euró kompenzáció jár utána a nevelőklubjának. A 21 éves norvég szélső, Oscar Bobb négy hónapra kidőlt, ez újra beindította a pletykamalmot, amely két nevet járt ki: a scoutok jelöltje a 17 esztendős Geovany Quenda a Sporting CP-től, a sajtóé a Newcastle Unitedtől Anthony Gordon. 

Quenda nagyapja, Basaula Lemba egyébként Zaire színeiben háromszoros Afrikai Nemzetek Kupája-résztvevő, és egyik unokaöccse nem más, mint az egykor a Videotonban is megforduló volt portugál U-válogatott Jucie Lupeta – aki Quenda keresztapja. 

Már látjuk magunk előtt a magyar sajtó szalagcímeit, ha létrejön ez a transzfer…

Az 60 millió euróért „árult” Ivan Toney és a szintén ennyibe kerülő Joao Félix nem kellett a Citynek; holland lapok szerint Diant Ramaj lehet Ederson utóda, az Ajax 22 éves német légiósa. Felmerült több forrásban is Rodrygo neve, de ebben a transzferben kevesen hisznek. 

Forrás: www.manchestercity.news

Guardiola nem kertelt az átigazolások kapcsán. 

„Hogy veszünk-e még játékos? Meglehet… de az is lehet, hogy nem. Majd meglátjuk! Nagyon elégedett vagyok a mostani kerettel, de tudom, mi a közhangulat: Igazolnunk kell! Igazolnunk kell! Majd meglátjuk.”

„Ha aggályaim vannak, megbeszélem a dolgokat Txikivel (azaz Begiristainnal – a szerk.), de nem fogunk sok pénzt költeni olyan játékosra, aki azután nem játszik majd. Ha valakit igazolunk, a megfelelő áron fogjuk megvenni. Nagyon örülök, hogy Ederson maradt, gratulálok a hosszabbító Stefan Ortegának, a mi játékrendszerünkben nagyon nehéz kapust váltani” – fordította komolyra a szót, de azért gyorsan hozzátette: ha Haaland nem lesz bevethető, akkor majd ő ugrik be a helyére.

De inkább lesz ebből szerintünk a régi „jó” hamis 9-es.

Azt is meglátjuk, mire mennek a cégcsoport ügyvédei és szakértői a Premier League-gel: mint tavaly kiderült, a klub 115 alkalommal sértette meg a pénzügyi szabályokat, ennek büntetése pontlevonás vagy akár kizárás is lehet, utóbbi a Sky Sports szakírói szerint nem fog komolyan felmerülni. 

Lehet óriási pénzbüntetés vagy akár az átigazolásokból való kizárás is a vége – esetleg, mint a szabály utolsó pontja kerek-perec kimondja: esetleg valami más, megfelelőnek tartott rendelkezés…

End Of An Era? Búcsúzni csak lendületesen…

Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Guardiola karácsonyig kapott haladékot az új szerződése aláírására, egyre több angol szakértő véli úgy, hogy a katalán mester utolsó manchesteri idénye jön. Akár megy, akár marad, akár vesznek most csatárt, akár nem, egy nagy korszak a végéhez ér lassan a klubnál. Nem, nem arra gondolunk, hogy az ESPN szerint a kizárás sem elképzelhetetlen azért, hanem arra, hogy az idény végére Kyle Walker 35, De Bruyne 34, Ederson 32, Mateo Kovacic, John Stones és Bernardo Silva 31, Nathan Aké és Manuel Akanji 30, Jack Grealish és Rodri 29 éves lesz. 

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI
2024 NYARA

ARSENAL
ÉRKEZETT: David Raya (Brentford, 31 900 000 euró, kölcsön után végleg), Riccardo Calafiori (Bologna, 45 000 000 euró), Mikel Merino (Real Sociedad, 32 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Kieran Tierney (Real Sociedad), Nuno Tavares (Nottingham Forest), Albert Sambi Lokonga (Luton Town)
TÁVOZOTT: Arthur Okonkwo (Wrexham, kölcsön után végleg, i.), Cédric (szerződése lejárt), Mohamed el-Neni (al-Dzsazíra Klub, ingyen), Emile Smith Rowe (Fulham, 31 800 000), Aaron Ramsdale (Southampton, 21 400 000)
Kölcsönbe: Nuno Tavares (Lazio), Albert Sambi Lokonga (Sevilla), Karl Hein (Valladolid), Fábio Vieira (Porto)

ASTON VILLA
ÉRKEZETT: Ian Maatsen (Chelsea, 44 500 000 euró), Samuel Iling-Junior (Juventus, 14 000 000), Lewis Dobbin (Everton, 11 800 000), Enzo Barrenechea (Juventus, 8 000 000), Ross Barkley (Luton Town, 5 900 000), Cameron Archer (Sheffield United, 16 650 000), Amadou Onana (Everton, 59 350 000), Jaden Philogene (Aston Villa, 16 000 000)
Kölcsönből vissza: Leander Dendoncker (Napoli), Koszta Nedeljkovics (Crvena zvezda), Philippe Coutinho (al-Duhail), Lino Sousa (Plymouth)
TÁVOZOTT: Douglas Luiz (Juventus, 51 500 000), Tim Iroegbunam (Everton, 10 700 000), Omari Kellyman (Chelsea, 22 500 000), Morgan Sanson (Nice, kölcsön után végleg, 4 000 000), Calum Chambers (Cardiff City, ingyen), Viljami Sinisalo (Celtic, 1 200 000), Moussa Diaby (al-Ittihad, 60 000 000), Cameron Archer (Southampton, 17 600 000)
Kölcsönbe: Philippe Coutinho (Vasco da Gama), Kaine Kesler-Hayden (Preston), Lewis Dobbin (West Bromwich), Lino Sousa (Bristol Rovers), Samuel Iling-Junior (Bologna), Álex Moreno (Nottingham)
Kölcsönből vissza: Clément Lenglet (Barcelona), Nicolo Zaniolo (Galatasaray)

BOURNEMOUTH
ÉRKEZETT: Luis Sinisterra (Leeds United, kölcsön után végleg, 23 400 000), Enes Ünal (Getafe, k. v., 6. 500 000), Alex Paulsen (Wellington Phoenix, 2 270 000), Daniel Jebbison (Sheffield United, i.), Dean Huijsen (Juventus, 15 200 000), Evanilson (Bournemouth, 37 000 000), Julián Araujo (Barcelona, 10 000 000)
Kölcsönbe: Kepa Arrizabalaga (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Hamed Junior Traoré (Napoli), Jaidon Anthony (Leeds United), Emiliano Marcondes (Hibernian), Jamal Lowe (Swansea), David Brooks (Southampton), Joe Rothwell (Southampton), Kieffer Moore (Ipswich)
TÁVOZOTT: Lloyd Kelly (Newcastle United, ingyen), Jamal Lowe (Sheffield Wednesday, ingyen), Emiliano Marcondes (szerződése lejárt), Darren Randolph (szl.), Ryan Fredericks (szl.), Kieffer Moore (Sheffield United, 1 790 000), Dominic Solanke (Tottenham, 64 300 000)
Kölcsönbe: Joe Rothwell (Leeds United), Romain Faivre (Brest), Hamed Junior Traoré (Auxerre), Daniel Jebbison (Watford), Jaidon Anthony (Burnley)
Kölcsönből vissza: Andrei Radu (Inter)

BRENTFORD
ÉRKEZETT: Igor Thiago (FC Bruges, 33 000 000), Fábio Carvalho (Liverpool, 23 400 000), Gustavo Nunes (Gremio, 12 000 000), Sepp van den Berg (Liverpool, 23 600 000)
TÁVOZOTT: David Raya (Arsenal, k. v., 31 900 000), Shandon Baptiste (Luton Town, ingyen), Szaman Goddosz (szerződése lejárt), Thomas Strakosha (AEK Athén, ingyen), Zanka (Anderlecht, i.)
Kölcsönből vissza: Neal Maupay (Everton), Sergio Reguilón (Tottenham)

BRIGHTON AND HOVE ALBION
ÉRKEZETT: Yankuba Minteh (Newcastle United, 35 000 000), Mats Wieffer (Feyenoord, 30 000 000), Ibrahim Osman (Nordsjaelland, 19 500 000), Amario Cozier-Duberry (Arsenal U21, ingyen), Malick Junior Yalcouyé (IFK Göteborg, 7 000 000), Brajan Gruda (Mainz, 30 000 000), Georginio Rutter (Leeds United, 46 700 000), Ferdi Kadioglu (Fenerbahce, 30 000 000), Matt O'Riley (Celtic, 29 500 000)
Kölcsönből vissza: Mahmoud Dahoud (VfB Stuttgart), Kacper Kozlowski (Vitesse), Deniz Undav (VfB Stuttgart), Adrian Mazilu (Vitesse), Steven Alzate (Standard Liege), Abdallah Sima (Rangers), Andrew Moran (Blackburn), Yasin Ayari (Blackburn), Carl Rushworth (Swansea), Jeremy Sarmiento (Ipswich)
TÁVOZOTT: Adam Lallana (Southampton, i.), Steven Alzate (szl.), Kacper Kozlowski (Gaziantep), Marc Leonard (Birmingham City, 590 000), Pascal Gross (Dortmund, 7 000 000), Deniz Undav (VfB Stuttgart, 26 700 000)
Kölcsönbe: Andrew Moran (Stoke City), Ibrahim Osman (Feyenoord), Facundo Buonanotte (Leicester City), Valentín Barco (Sevilla), Abdallah Sima (Brest), Carl Rushworth (Hull City), Malick Yalcouyé (Sturm Graz)
Kölcsönből vissza: Ansu Fati (Barcelona)

CHELSEA
ÉRKEZETT: Kiernan Dewsbury-Hall (Leicester, 35 400 000), Omari Kellyman (Aston Villa, 22 500 000), Marc Guiu (Barcelona, 6 000 000), Tosin Adarabioyo (Fulham, i.), Renato Veiga (FC Basel, 14 000 000), Caleb Wiley (Atlanta United, 10 100 000), Filip Jörgensen (Villarreal, 24 500 000), Aarón Anselmino (Boca Juniors, 16 500 000), Pedro Neto (Wolverhampton, 60 000 000), Mike Penders (Genk, 20 000 000), Joao Félix (Atlético Madrid, 52 000 000)
Kölcsönből vissza: Andrey Santos (Strasbourg), Kepa (Real Madrid), Gabriel Slonina (Eupen), Ian Maatsen (Borussia Dortmund), Romelu Lukaku (AS Roma), Angelo (Strasbourg), David Datro Fofana (Burnley), Armando Broja (Fulham) 
TÁVOZOTT: Ian Maatsen (Aston Villa, 44 500 00), Lewis Hall (Newcastle United, k. v., 33 000 000), Omari Hutchinson (Ipswich, k. v., 23 500 000), Michael Golding (Leicester, 5 900 000), Thiago Silva (Fluminense, i.), Hakim Zijes (Galatasaray, i.), Malang Sarr (Lens, i.), Diego Moreira (Strasbourg, 2 000 000), Conor Gallagher (Atlético Madrid, 42 000 000), Romelu Lukaku (Napoli, 30 000 000), Tino Anjorin (Empoli, i.)
Kölcsönbe: Gabriel Slonina (Barnsley), Aarón Anselmino (Boca Juniors), Alfie Gilchrist (Sheffield United), Lesley Ugochukwu (Southampton), Caleb Wiley (Strasbourg), Mike Penders (Genk), Bashir Humphreys (Burnley), Kepa Arrizabalaga (Bournemouth)

CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT: Csadi Riad (Betis, 15 000 000), Kamada Daicsi (Lazio, i.), Ismaila Sarr (Marseille, 15 000 000)
Kölcsönből vissza: Malcolm Ebiowei (Molenbeek)
TÁVOZOTT: Michael Olise (Bayern München, 53 000 000), Nathan Ferguson (szl.), James Tomkins (szl.), Jairo Riedewald (Antwerpen, i.), Jordan Ayew (Leicester City, 5 900 000), Joachim Andersen (Fulham, 29 500 000), Sam Johnstone (Wolverhampton, 11 900 000)
Kölcsönbe: Joe Whitworth (Exeter City), Malcolm Ebiowei (Oxford United), Jesurun Rak-Sakyi (Sheffield United)

EVERTON
ÉRKEZETT: Iliman Ndiaye (Marseille, 18 000 000), Tim Iroegbunam (Aston Villa, 10 700 000), Jake O'Brien (Lyon, 19 500 000), Asmir Begovic (Queens Park, i.)
Kölcsönbe: Jesper Lindström (Napoli, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Neal Maupay (Brentford), Mason Holgate (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Ben Godfrey (Atalanta, 12 000 000), Andy Lonergan (Wigan, i.), Lewis Dobbin (Aston Villa, 11 800 000), Dele Alli (szl.), André Gomes (szl.), Amadou Onana (Aston Villa, 59 350 000)
Kölcsönbe: Neal Maupay (Marseille, 500 000)
Kölcsönből vissza: Arnaut Danjuma (Villarreal)

FULHAM
ÉRKEZETT: Ryan Sessegnon (Tottenham, i.), Jorge Cuenca (Villarreal, 6 700 000), Emile Smith Rowe (Arsenal, 31 800 000), Joachim Andersen (Crystal Palace, 29 500 000), Sander Berge (Burnley, 23 550 000)
Kölcsönből vissza: Kevin Mbabu (Augsburg), Carlos Vinícius (Galatasaray), Terence Kongolo (Rapid Wien), Luke Harris (Exeter), Jay Stansfield (Birmingham)
TÁVOZOTT: Bobby Decordova-Reid (Leicester City, i.), Tosin Adarabioyo (Chelsea, i.), Marek Rodák (szl.), Terence Kongolo (szl.), Joao Palhinha (Bayern München, 51 000 000), Marek Rodák (al-Ettifak, i.), Tim Ream (Charlotte FC, i.)
Kölcsönbe: Luke Harris (Birmingham City)
Kölcsönből vissza: Fodé Ballo-Touré (Milan), Armando Broja (Chelsea)

IPSWICH TOWN
ÉRKEZETT: Omari Hutchinson (Chelsea, 23 500 000), Ben Johnson (West Ham, i.), Liam Delap (Manchester City, 17 850 000), Jacob Greaves (Hull City, 21 500 000), Arijanet Muric (Burnley, 9 550 000), Conor Townsend (West Bromwich, 590 000), Sammie Szmodics (Blackburn, 10 600 000), Chiedozie Ogbene (Luton Town, 9 500 000), Dara O'Shea (Burnley, 14 200 000), Jack Clarke (Sunderland, 17 700 000)
Kölcsönbe: Kalvin Phillips (Manchester City), Jens Cajuste (Napoli, 1 500 000)
TÁVOZOTT: Gassan Ahadme (Charlton, 1 180 000), Sone Aluko (visszavonult), Idrisz el-Mizuni (Oxford United, 470 000)
Kölcsönből vissza: Omari Hutchinson (Chelsea), Jeremy Sarmiento (Brighton), Lewis Travis (Blackburn), Brandon Williams (Manchester United), Kieffer Moore (Bournemouth)

LEICESTER CITY
ÉRKEZETT: Issahaku Fatawu (Sporting CP, k. v., 17 000 000), Michael Golding (Chelsea, 5 900 000), Bobby Decordova-Reid (Fulham, i.), Caleb Okoli (Atalanta, 14 000 000), Oliver Skipp (Tottenham, 23 500 000), Jordan Ayew (Crystal Palace, 5 900 000), Bilal el-Hannussz (Genk, 20 500 000)
Kölcsönbe: Facundo Buonanotte (Brighton)
Kölcsönből vissza: Boubakary Soumaré (Sevilla), Victor Kristiansen (Bologna), Luke Thomas (Middlesbrough), Daniel Iversen (Stoke)
TÁVOZOTT: Kiernan Dewsbury-Hall (Chelsea, 35 400 000), Wilfred Ndidi (szl.), Dennis Praet (szl.), Kelechi Iheanacho (Sevilla, i.), Marc Albrighton (visszavonult)
Kölcsönbe: Harry Souttar (Sheffield United)
Kölcsönből vissza: Yunus Akgün (Galatasaray), Callum Doyle (Manchester City)

LIVERPOOL
ÉRKEZETT: Giorgi Mamardasvili (Valencia, 30 000 000), Federico Chiesa (Juventus, 12 000 000)
Kölcsönből vissza: Sepp van den Berg (Mainz), Calvin Ramsay (Bolton), Fábio Carvalho (Hull), Nathaniel Phillips (Cardiff)
TÁVOZOTT: Adrián (Betis, i.), Joël Matip (szl.), Thiago Alcántara (visszavonult.), Fábio Carvalho (Brentford, 23 400 000), Sepp van den Berg (Brentford, 23 600 000)
Kölcsönbe: Calvin Ramsay (Wigan), Giorgi Mamardasvili (Valencia)

MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT: Savinho (Troyes, 25 000 000), Ilkay Gündogan (Barcelona, i.)
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (West Ham), Máximo Perrone (Las Palmas), Joao Cancelo (Barcelona), Yan Couto (Girona), Issa Kaboré (Luton), Josh Wilson-Esbrand (Cardiff), James McAtee (Sheffield United)
TÁVOZOTT: Taylor Harwood-Bellis (Southampton, k. v., 23 000 000), Tommy Doyle (Wolverhampton, k. v., 5 000 000), Liam Delap (Ipswich Town, 17 850 000), Sergio Gómez (Real Sociedad, 9 000 000), Julián Alvarez (Atlético Madrid, 75 000 000), Joao Cancelo (al-Hilal, 25 000 000)
Kölcsönbe: Yan Couto (Dortmund, 4 000 000), Kalvin Phillips (Ipswich Town), Máximo Perrone (Como)

MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT: Joshua Zirkzee (Bologna, 42 500 000), Leny Yoro (Lille, 62 000 000), Nusszair Mazraui (Bayern München, 15 000 000), Matthijs de Ligt (Bayern München, 45 000 000)
Kölcsönből vissza: Hannibal (Sevilla), Mason Greenwood (Getafe), Donny van de Beek (Eintracht Frankfurt), Jadon Sancho (Borussia Dortmund), Facundo Pellistri (Granada), Brandon Williams (Ipswich Town)
TÁVOZOTT: Álvaro Carreras (Benfica, k. v., 6 000 000), Omari Forson (Monza, i.), Anthony Martial (szl.), Brandon Williams (szl.), Raphaël Varane (Como, i.), Shola Shoretire (szl.), Willy Kambwala (Villarreal, 10 000 000), Donny van de Beek (Girona, 500 000), Mason Greenwood (Marseille, 26 000 000), Aaron Wan-Bissaka (West Ham, 17 600 000), Hannibal Medzsbri (Burnley, 6 400 000), Facundo Pellistri (Panathinaikosz, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Szofjan Amrabat (Fiorentina)

NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT: Lewis Hall (Chelsea, k. v., 33 000 000), Lloyd Kelly (Bournemouth, i.), John Ruddy (Birmingham, i.), Odisszeasz Vlahodimosz (Nottingham Forest, 4 730 000), William Osula (Sheffield United, 11 600 000)
Kölcsönből vissza: Yankuba Minteh (Feyenoord), Harrison Ashby (Swansea), Jamal Lewis (Watford), Ryan Fraser (Southampton), Isaac Hayden (Queens Park)
TÁVOZOTT: Elliot Anderson (Nottingham, 41 200 000), Yankuba Minteh (Brighton, 35 000 000), Loris Karius (szl.), Matt Ritchie (Portsmouth, i.)

NOTTINGHAM FOREST
ÉRKEZETT: Elliot Anderson (Newcastle United, 41 200 000), Marko Stamenic (Crvena zvezda, 5 500 000), Eric da Silva Moreira (St. Pauli, 1 500 000), Carlos Miguel (Sao Paulo, 4 000 000), Nikola Milenkovics (Fiorentina, 14 300 000), Jota Silva (Vitória Guimaraes, 7 000 000), Ramón Sosa (Talleres, 12 000 000), David Carmo (Porto, 11 000 000)
Kölcsönbe: Álex Moreno (Aston Villa)
Kölcsönből vissza: Jonathan Panzo (Standard Liege), Omar Richards (Olympiakosz), Scott McKenna (Köbenhavn), Joe Worrall (Besiktas), Hvang Ui Dzso (Alanyaspor), Jonjo Shelvey (Caykur Rizespor), Loic Mbe Soh (Almere), Josh Bowler (Cardiff), Lewis O'Brien (Middlesbrough), Emmanuel Dennis (Watford)
TÁVOZOTT: Moussa Niakhaté (Olympique Lyon, 31 900 000), Orel Mangala (Olympique Lyon, k. v., 23 400 000), Remo Freuler (Bologna, k. v., 4 500 000), Odisszeasz Vlahodimosz (Newcastle United, 4 730 000), Harry Arter (szl.), Felipe (visszavonult), Loic Mbe Soh (Beerschot, i.), Scott McKenna (Las Palmas, i.), Cheikhou Kouyaté (szl.), Wayne Hennessey (szl.), Joe Worrall (Burnley, 5 900 000)
Kölcsönbe: Marko Stamenic (Olympiakosz), Jonathan Panzo (Rio Ave), Lewis O'Brien (Los Angeles FC), Omar Richards (Rio Ave), David Carmo (Olympiakosz)
Kölcsönből vissza: Giovanni Reyna (Borussia Dortmund), Nuno Tavares (Arsenal), Gonzalo Montiel (Sevilla), Rodrigo Ribeiro (Sporting CP), Divock Origi (Milan)

SOUTHAMPTON
ÉRKEZETT: Taylor Harwood-Bellis (Manchester City, k. v., 23 000 000), Ronnie Edwards (Peterborough, 3 500 000), Nathan Wood (Swansea, 3 500 000), Charlie Taylor (Burnley, i.), Adam Lallana (Brighton, i.), Szugavara Jukinari (AZ, 7 000 000), Flynn Downes (West Ham, 21 400 000), Ben Brereton Díaz (Villarreal, 8 300 000), Cameron Archer (Aston Villa, 17 600 000), Mateus Fernandes (Sporting CP, 15 000 000), Aaron Ramsdale (Arsenal, 21 400 000)
Kölcsönbe: Lesley Ugochukwu (Chelsea)
Kölcsönből vissza: Duje Caleta-Car (Olympique Lyon), Paul Onuachu (Trabzonspor), Romain Perraud (Nice), Armel Bella-Kotchap (PSV), Lyanco (al-Garafa), Mateusz Lis (Göztepe), Carlos Alcaraz (Juventus)
TÁVOZOTT: Lyanco (Atlético Mineiro, 4 500 000), Romain Perraud (Sevilla, 3 500 000), Stuart Armstrong (szl.), Ché Adams (Torino, i.), Duje Caleta-Car (Olympique Lyon, 3 590 000), Sékou Mara (Strasbourg, 12 000 000), Carlos Alcaraz (Flamengo, 18 000 000), Mateusz Lis (Göztepe)
Kölcsönbe: Macuki Kurju (Göztepe), Shea Charles (Sheffield Wednesday)
Kölcsönből vissza: Flynn Downes (West Ham), David Brooks (Tottenham), Ryan Fraser (Newcastle United), Joe Rothwell (Bournemouth)

TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT: Archie Gray (Leeds, 41 250 000), Lucas Bergvall (Djurgarden, 10 000 000), Wilson Odobert (Burnley, 29 300 000), Dominic Solanke (Bournemouth, 64 300 000)
Kölcsönből vissza: Djed Spence (Genoa), Alejo Véliz (Sevilla), Tanguy Ndombélé (Galatasaray), Sergio Reguilón (Brentford), Ashley Phillips (Plymouth), Japhet Tanganga (Millwall)
TÁVOZOTT: Ivan Perisic (Hajduk Split, k. v., i.), Joe Rodon (Leeds, k. v., 11 800 000), Tanguy Ndombélé (Nice, i.), Eric Dier (Bayern München, k. v., i.), Ryan Sessegnon (Fulham, i.), Japhet Tanganga (Millwall, i.), Oliver Skipp (Leicester City, 23 500 000), Emerson Royal (Milan, 15 000 000)
Kölcsönbe: Pierre-Emile Höjbjerg (Marseille), Bryan Gil (Girona), Alejo Véliz (Espanyol), Dane Scarlett (Oxford United), Manor Szolomon (Leeds United), Ashley Phillips (Stoke City)

WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT: Max Kilman (Wolverhampton, 47 500 000), Luis Guilherme (Palmeiras, 23 000 000), Wes Foderingham (Sheffield United, i.), Guido Rodríguez (Betis, i.), Niclas Füllkrug (Dortmund, 27 000 000), Crysencio Summerville (Leeds United, 29 300 000), Aaron Wan-Bissaka (Manchester United, 17 600 000)
Kölcsönbe: Jean-Clair Todibo (Nice)
Kölcsönből vissza: Nathan Trott (Vejle), Andy Irving (Klagenfurt), Callum Marshall (West Bromwich), Flynn Downes (Southampton)
TÁVOZOTT: Szaid Benrahma (Olympique Lyon, k. v., 14 400 000), Thilo Kehrer (Monaco, k. v., 11 000 000), Nathan Trott (Köbenhavn, 1 500 000), Ben Johnson (Ipswich, i.), Angelo Ogbonna (Watford, i.), Divin Mubama (szl.), Flynn Downes (Southampton, 21 400 000)
Kölcsönből vissza: Kalvin Phillips (Manchester City)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT: Rodrigo Gomes (Braga, 15 000 000), Pedro Lima (Recife, 10 000 000), Tommy Doyle (Manchester City, k. v., 5 000 000), Sam Johnstone (Crystal Palace, 11 900 000), Bastien Meupiyou (Nantes, 5 000 000)
Kölcsönbe: Jörgen Strand Larsen (Celta Vigo, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Chiquinho (Famalicao), Daniel Podence (Olympiakosz), Goncalo Guedes (Villarreal), Sasa Kalajdzic (Eintracht Frankfurt), Yerson Mosquera (Villarreal), Bolla Bendegúz (Servette), Fábio Silva (Rangers), Ki-Jana Hoever (Stoke), Luke Cundle (Stoke), Joe Hodge (Queens Park)
TÁVOZOTT: Max Kilman (West Ham, 47 500 000), Bolla Bendegúz (Rapid Wien, i.), Pedro Neto (Chelsea, 60 000 000)
Kölcsönbe: Hugo Bueno (Feyenoord), Nathan Fraser (Zulte Waregem), Joe Hodge (Huddersfield), Ki-Jana Hoever (Auxerre)

Vastaggal az elmúlt hét átigazolásai, lezárva pénteken reggel.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik