Szavazás: jogosan kapta meg a második sárgáját Declan Rice a Brighton ellen?

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 15:48
Rice (középen, pirosban) ellentmondásos körülmények után kapott piros lapot (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának nyitómeccse, az Arsenal–Brighton 1–1-es eredménnyel ért véget, s az egyik kulcspont volt, amikor a második félidő elején Declan Rice a második sárga lapját is megkapta, amikor egy elvégzendő szabadrúgás előtt aprót pöckölt a labdába, így Jack Hinshelwood nem tudta elvégezni a pontrúgást, s a Brighton-játékos a lendülő lábával még meg is rúgta Rice-t.

Érdekesség, hogy az Arsenal védekező középpályását profi karrierje során először állították ki, tehát 331 egymást követő mérkőzésen biztosan nem fordult elő vele – eddig.

RICE KIÁLLÍTÁSA


ÖSSZEFOGLALÓ

SZAVAZÁS

Ért-e második sárga lapot Declan Rice megmozdulása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Arsenal–Brighton & Hove Albion 1–1 (Havertz 38., ill. Joao Pedro 58.)

 

Legfrissebb hírek

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 perce

A City kabalafigurájának megtestesítője szerint Erling Haaland bántalmazta őt, ezért panaszt tett a rendőrségen

Angol labdarúgás
1 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:01

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
2025.03.24. 11:00

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42
Ezek is érdekelhetik