Szoboszlai Dominik is segíthet megtörni a liverpooli edzők átkát

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 10:36
Szoboszlai Dominik (balra) hasznosan futballozott a Premier League első fordulójában, vasárnap az Anfieldben ismét szükség lesz sokoldalú játékára (Fotó: Getty Images)
A klubtörténet szerint nem könnyű győzelemmel, sőt győzelmekkel kezdeni a Premier League-et a Liverpool új menedzsereinek. A Szoboszlai Dominikot is alkalmazó csapat mindenesetre sikerrel kezdte az idényt Arne Slot menedzserrel, aki az Anfielden is tartaná a lépést.

Kötelező a győzelem előtt áll a Liverpool, amely a Premier League mércéjével a szerényebb képességű csapatok közé sorolható Brentfordot fogadja vasárnap, jóllehet a Liverpool FC történelme tartogat néhány buktatót a csapatnak.

De kezdjük az elején! A Liverpool Jürgen Klopp távozását követően új menedzserrel vágott neki az idénynek, a Feyenoordtól érkező Arne Slotra pedig már csak azért sem vár(t) könnyű feladat, mert a német szakvezetővel ismét a legmagasabbra került a léc az Anfieldben. Ugyanakkor külön nehézséget jelentett, hogy a Premier League-érában a Liverpool új menedzsereinek bemutatkozását valamiféle átok sújtja, Gerrard Houllier 1998-as debütálása óta ugyanis egyetlen edző sem tudta megnyerni az első bajnokiját a gárda élén, az első két fordulóban pedig legutóbb Graeme Souness vezette győzelemre a csapatot új menedzserként, még 1991-ben, amikor a bajnokságot még First Divisionnek hívták.

Ehhez képest a Slot vezette Liverpool viszonylag kényelmesen nyert a múlt heti nyitó fordulóban, a másodosztályból másodikként feljutó Ipswich Town csak az első félidőben tudta tartani a Mersey-partiak tempóját, akik a fordulást követően bedarálták az ellenfelet. Mohamed Szalah előbb gólpasszt adott az újabban a befejező csatár posztján játszó Diogo Jotának, majd (némi jóindulattal) Szoboszlai Dominik passzát váltotta gólra, megtartva a jó szokását, hogy eredményes az idénynyitón (immár kilenc első fordulós gólja van, ami rekord a Premier League-ben).

Arne Slot tehát egy átkot sikeresen megtört, ezúttal viszont hazai környezetben, azaz győzelmi kényszerben kell diadalra vezetnie a csapatot, élete első Premier League-mérkőzésén az Anfield­ben. Természetesen a mitikus stadion inkább lesz a segítségére, mint a terhére, ugyanakkor itt egy másik történelmi teher lehet nyomasztó: a csapat legutóbb 2015-ben kapott ki hazai pályán az idény első hónapjában (akkor a West Ham United nyert 3–0-ra).

Akárhogy is lesz, a jelenlegi Liverpool egyértelműen esélyesebb a Brentfordnál, amely egyébként szintén győzelemmel kezdte az évadot. Thomas Frank menedzser csapata óriási csatában győzte le hazai pályán 2–1-re a Crys­tal Palace-t, megtartva ugyanazt a szívósságot, amely a dán edző irányításával tavaly is jellemezte a csapatot – nem véletlen, hogy az ő neve is felvetődött korábban a lehetséges Klopp-utódok között. A Palace elleni sikert követően továbbra sem tudni, mi lesz a gárda egyik húzóemberével, az Európa-bajnokságot is megjáró Ivan Toney-val, aki egy ideje már szaúdi klubokkal tárgyal – igaz, egyelőre eredmény nélkül –, viszont Rico Henry, Josh Dasilva és Igor Thiago (mindhárom térd­sérülés), valamint Aaron Hickey (combsérülés) biztosan kihagyja az ütközetet. A Liverpooltól frissen átigazolt Fábio Carvalho feltehetően a kispadon kezdi a meccset volt csapata ellen.

A hazaiaknál tulajdonképpen csak Jarell Quansah játéka kérdéses, a középső védő a keddi edzésen meghúzódott, majd a hét hátralevő részében nem is edzett. Az angol utánpótlás-válogatott labdarúgó kezdő volt az Ipswich ellen, de a szünetben Slot lecserélte Ibrahima Konatéra, mondván, túl sok párharcot veszített el. A Brentford ellen minden bizonnyal Konaté kap helyet a kezdőben a helyén. Természetesen Szoboszlai Dominik is a kezdőbe várható, és csakúgy, mint a felkészülési mérkőzéseken, illetve a nyitó fordulóban, a középpálya közepén, a tízes pozícióban játszhat, Mohamed Szalahhal és Luis Diázzal a két oldalán. Előttük ismét Diogo Jota lehet a befejező csatár, míg mögöttük Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister játszhat szűrőként, a négyes védővonal pedig így festhet: Trent Alexander-Arnold, Ibrahima Konaté, Virgil van Dijk, Andrew Robertson.

Szoboszlai Dominik Liverpooljával ellentétben a Kerkez Milost is alkalmazó AFC Bournemouth-ra kifejezetten nehéz feladat vár vasárnap. A magyar válogatott játékos csapata a Newcastle Unitedet fogadja, amely bár egyelőre nem úgy éli az újgazdagok életét, ahogyan sok más klub – 2021-ben felvásárolta a szaúdi szuverén tőkealap –, azért így is kellően erős kerettel érkezik a Vitality Stadionba. „Nem kaphattunk igazán pontos képet a Newcastle-ről a nyitó fordulóban, mert Fabian Schärt nagyon hamar kiállították, ami az egész meccset befolyásolta, de mivel így is nyert a Southampton ellen a United, aligha kell mondani, nehéz meccsre számíthatunk mi is – elemezte a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján az ellenfelet Andoni Iraola, az AFC Bournemouth menedzsere. – Kiváló és tapasztalt játékosok alkotják az ellenfél keretét, és ha Bruno Guimaraes, Joelinton, Alexander Isak és Anthony Gordon játszhat együtt, létszámhátrányban is jelentős veszélyt jelent a csapat.”

A Newcastle United végül Joelinton góljával győzte le a Southamptont hazai pályán, míg az AFC Bournemouth 1–1-es döntetlennel kezdett a Nottingham Forest vendégeként. Kerkez Milos végigjátszotta az idénynyitót, minden bizonnyal vasárnap is a kezdőcsapatban szerepel.

Nehéz feladat vár Kerkez Milosékra

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
15.00: AFC Bournemouth–Newcastle United (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton Wanderers–Chelsea (Tv: Match4)
17.30: Liverpool–Brentford (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik