Ismét több hiányzóval kell számolnia az Arsenalnak a hétvégén

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.11.01. 12:56
Calafiori (a földön) biztosan nem lesz még bevethető szombaton (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal a hivatalos oldalán számolt be sérültjeinek állapotáról és nem szolgált sok jó hírrel.

A bejelentés legnagyobb pozitívuma egyértelműen az volt, hogy Gabriel akár már pályára is léphet szombaton, a Newcastle United elleni találkozón. Mikel Arteta szerint meg kell nézni a pénteki edzésen a brazil játékos állapotát, ám ha mindent rendben találnak, akkor a reményei szerint visszatérhet az első számú védőpárosa, hiszen William Saliba eltiltásának is vége lesz.

A többi sérültről azonban ennyire nem érkeztek biztató hírek. A spanyol vezetőedző ugyanis bejelentette, hogy az már biztos, hogy a hétvégén Martin Ödegaard-ra és Riccardo Calafiorira sem számíthat. Mellettük pedig a Saliba helyére beugró Ben White játéka is elég valószínűtlen, miután egy friss sérülést szedett össze a szerdai Ligakupa-találkozó előtt. 

„Ben állapotában még nem vagyunk biztosak. A sérülése óta nem edzett a csapattal, szóval fel kell mérnünk, készen áll-e rá, hogy a keretben legyen” – fogalmazott a londoniak trénere, aki azt is hozzátette, Tomijaszu Takehiro visszatérésére egészen biztosan a válogatott szünet utánig kell várni. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

November 2., szombat, 13.30: Newcastle United–Arsenal (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
4 órája

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Kerkezék meglepő vereséget szenvedtek, az Arsenal is kikapott hazai pályán

Angol labdarúgás
2025.02.22. 17:59

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Folytatódik a sérüléshullám, az Arsenal védője az idényben már nem léphet pályára

Angol labdarúgás
2025.02.19. 11:39

Arsene Wenger nem hiszi, hogy az Arsenal megelőzi a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.02.17. 21:09

A csereként beálló Mikel Merino mentette meg az Arsenalt a kiesőjelölt otthonában

Angol labdarúgás
2025.02.15. 15:25
Ezek is érdekelhetik