Angol Ligakupa: Gabriel Jesus mesterhármasával fordított az Arsenal; simán továbbment a Newcastle

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 22:54
Gabriel Jesus (balra) első gólja (Fotó: Getty Images)
Az angol Ligakupa negyeddöntőjében az Arsenal Gabriel Jesus mesterhármasával 3–2-re legyőzte a Crystal Palace-t, míg a Newcastle a Brentford ellen nyert 3–1-re.

Az Emiratesben a Crystal Palace került hamar előnybe, Jean-Philippe Mateta lépett ki Jakub Kiwior mellett, a lengyel védő nem tudta elnyomni a francia csatárt, aki hat méterről a bal alsóba gurított. Nagy fölényben játszott az első félidőben az Arsenal, de ez inkább labdabirtoklásban mutatkozott meg, mintsem helyzetekben. Raheem Sterling előtt már adódtak gólszerzési lehetőségek, de az 54. percig kellett várni a hazai találatra, ekkor Gabriel Jesus kapott pompás felpasszt Martin Ödegaard-tól, majd a becsúszó védő mellett eltolta a labdát, és egy rendkívül finom mozdulattal átlöbbölte Dean Henderson felett.

A brazil támadó ezután kihagyott egy helyzetet, de a 73. percben előnyhöz juttatta csapatát: Bukayo Saka passzolt Gabriel Jesushoz, aki a jobb alsóba vágta a labdát. Nem sokkal később érkezett a harmadik gól a 27 éves csatártól: Ödegaard ugratta ki, a norvég játékmester labdájával ziccerben léphetett ki, és ismét a jobb alsóba bombázott. Hamar szépített a Palace – Nathaniel Clyne jobb oldali beadása után Eddie Nketiah 11 méterről a kapu bal oldalába fejelt –, amivel ismét éltek a reményei. Megőrizték előnyüket az „ágyúsok”, ott vannak a legjobb négy között, a két csapat pedig szombaton újra összecsaphat, ezúttal fordított pályaválasztás mellett a bajnokságban. 3–2


Kilenc perc kellett a Newcastle-nek a vezetés megszerzéséhez, Nathan Collins rossz felszabadítása után Sandro Tonali 21 méterről a bal alsóba bombázott. A félidő végén újra betalált az olasz középpályás, berobbant Anthony Gordon szögletére, és a levegőben úszva 11 méterről a kapu bal oldalába lőtt. A harmadik találathoz Jacob Murphy járt közel, de a kapufát találta el még a szünet előtt. Nem igazán ment ezen az estén a Brentfordnak, és a második félidő közepén a „szarkák” bebiztosították győzelmüket: Lewis Hall lövését tenyerelte ki Mark Flekken, a kipattanót Bruno Guimaraes középre passzolta, Fabian Schärnek pedig már csak az üres kapuba kellett lőnie. A hajrában szépítettek a vendégek, egy pontosan végigvitt kontra végén Yoane Wissa passzolt hat méterről a kapuba, de ez nem változtatott azon, hogy a Newcastle lesz ott a Ligakupa elődöntőjében. 3–1

ANGOL LIGAKUPA 
NEGYEDDÖNTŐ
Arsenal–Crystal Palace 3–2 (Gabriel Jesus 54., 73., 81., ill. Mateta 4., Nketiah 85.)
Newcastle United–Brentford 3–1 (Tonali 9., 43., Schär 69., ill. Wissa 90+1.)
Southampton–Liverpool 1–2 (Archer 59., ill. D. Núnez 24., H. Elliott 32.)
Csütörtök
21.00: Tottenham Hotspur–Manchester United (Tv: Match4)

Angol labdarúgás
2024.12.18. 23:00

Remek első félidei játékának köszönhetően jutott be a Ligakupa elődöntőjébe a Liverpool

A címvédőnél Szoboszlai, Szalah és Van Dijk sem volt ott a keretben, a Southampton hiába remekelt a második játékrészben.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
Tegnap, 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:16

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:41

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:15

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:27
Ezek is érdekelhetik