Phil Foden rosszul érezte magát, így be sem került a Manchester City keretébe, Kevin De Bruyne viszont először volt kezdő szeptember 18. óta.
A belga játékos élt is a bizalommal a Nottingham ellen: a nyolcadik percben egy balról érkező beadást ő fejelt tovább, és Bernardo Silva közelről a kapuba továbbította a labdát. A 31. percben a gólpassz után De Bruyne maga is betalált – Jérémy Doku lerázta magáról védőjét, aki a földön, maradt, a honfitársához passzolt, aki nagy gólt ragasztott a jobb sarokba.
Az 57. percben egy ellentámadás végén Erling Haaland indította Dokut, ő pedig balról befelé húzva megszerezte a harmadik manchesteri gólt. A City magabiztos győzelemmel zárta le négymeccses vereségszériáját a Premier League-ben, minden sorozatot tekintve hét nyeretlen meccs után győzött újra. 3–0
Az utóbbi két bajnokiját megnyerő Chelsea Southamptonba látogatott, és a sereghajtó már az első félidőben szinte lehetetlen helyzetbe hozta magát. Axel Disasi a 7. percben szögletből fejelt a kapuba, ezt még Joe Aribo kiegyenlítette négy perccel később. A 17. percben Joe Lumley kapus elpasszolta a labdát, Nody Madueke Christopher Nkunkuhoz passzolt, ő pedig a kapuba gurított.
A Chelsea két kapufát is elért, majd a 34. percben Madueke a jobbösszekötő helyéről kilőtte a hosszú sarkot. Hat perccel később Jack Stephens megrángatta Marc Cuccurella haját, a játékvezető ezért kiállította. A szünet után az emberelőnyben játszó Chelsea növelte előnyét, Christopher Nkunku egy kiugratás után kapu felé gurította a labdát, amelyet a berobbanó Cole Palmer továbbított a hálóba. A végeredményt Jadon Sancho állította be a 87. percben.
Öt nyeretlen mérkőzés után gyűjtötte be ismét a három pontot az Everton, amely a Wolverhampton ellen diadalmaskodott. A vendégek védője, Craig Dawson kétszer is a saját kapujába talált. Az Aston Villa otthon tartotta a három pontot a Brentford ellen.
ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ, szerdai mérkőzések
Everton–Wolverhampton Wanderers 4–0 (Young 10., Mangala 33., Dawson 49. és 72. – mindkettő öngól)
Manchester City–Nottingham Forest 3–0 (Bernardo Silva 8., De Bruyne 31., Doku 57.)
Newcastle United–Liverpool 3–3 (Isak 35., Gordon 62., Schär 90., ill. C. Jones 50., Szalah 68., 83.)
Southampton–Chelsea 1–5 (Aribo 11., ill. Disasi 7., Nkunku 17., Madueke 34., Palmer 77., Sancho 87.)
Arsenal–Manchester United 2–0 (Timber 54., Saliba 73.)
Aston Villa–Brentford 3–1 (Rogers 21., Watkins 28., Cash 34., ill. Damsgaard 54.)
Csütörtök
20.30: Fulham–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler2)
21.15: AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Ipswich Town–Crystal Palace 0–1 (Mateta 59.)
Leicester City–West Ham United 3–1 (Vardy 2., El-Hanusz 61., Daka 90., ill. Füllkrug 90+3.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Liverpool | 14 | 11 | 2 | 1 | 29–11 | +18 | 35 |
2. Chelsea | 14 | 8 | 4 | 2 | 31–15 | +16 | 28 |
3. Arsenal | 14 | 8 | 4 | 2 | 28–14 | +14 | 28 |
4. Manchester City | 14 | 8 | 2 | 4 | 25–19 | +6 | 26 |
5. Brighton & Hove Albion | 13 | 6 | 5 | 2 | 22–17 | +5 | 23 |
6. Nottingham Forest | 14 | 6 | 4 | 4 | 16–16 | 0 | 22 |
7. Aston Villa | 14 | 6 | 4 | 4 | 22–23 | –1 | 22 |
8. Tottenham | 13 | 6 | 2 | 5 | 28–14 | +14 | 20 |
9. Brentford | 14 | 6 | 2 | 6 | 27–26 | +1 | 20 |
10. Newcastle | 14 | 5 | 5 | 4 | 17–17 | 0 | 20 |
11. Manchester United | 14 | 5 | 4 | 5 | 17–15 | +2 | 19 |
12. Fulham | 13 | 5 | 4 | 4 | 18–18 | 0 | 19 |
13. Bournemouth | 13 | 5 | 3 | 5 | 20–19 | +1 | 18 |
14. West Ham | 14 | 4 | 3 | 7 | 18–27 | –9 | 15 |
15. Everton | 14 | 3 | 5 | 6 | 14–21 | –7 | 14 |
16. Leicester City | 14 | 3 | 4 | 7 | 19–28 | –9 | 13 |
17. Crystal Palace | 14 | 2 | 6 | 6 | 12–18 | –6 | 12 |
18. Ipswich Town | 14 | 1 | 6 | 7 | 13–25 | –12 | 9 |
19. Wolverhampton | 14 | 2 | 3 | 9 | 22–36 | –14 | 9 |
20. Southampton | 14 | 1 | 2 | 11 | 11–30 | –19 | 5 |