2018. október 27-én rendezték a Leicester City–West Ham United mérkőzést a King Power Stadionban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, amely után a stadion közelében szállt fel helikopterével a „rókák” elnöke, Vichai Srivaddhanaprabha négy munkatársával, ám a felszállás után néhány másodperccel már látszott, hogy nagy a baj, a pilóta elvesztette uralmát a gép felett és a stadion parkolójába zuhant a helikopter, öt ember halálát okozva ezzel.
A BBC most, több, mint hat évvel az eset után arról számolt be, hogy az ügyet vizsgálóbizottság szerint baleset történt.
„Kedden az esküdtek eljuttatták következtetésüket Catherine Mason halottkémnek, s megállapították, hogy a helikopter minden légialkalmassági és karbantartási tanúsítvánnyal rendelkezett” – fogalmaztak, de megjegyezték azt is, hogy a gépet vezető Eric Swaffer is „minden megfelelő intézkedést megtett, hogy megpróbálja visszaszerezni az irányítást a helikopter felett”.
2023 szeptemberében egy légibaleseteket vizsgáló szervezet, az AAIB zárójelentésében egyébként az szerepelt, hogy a helikopter farokrotorjának csapágya elakadt, ez okozta a balesetet, s úgy fogalmaztak, hogy sorozatos mechanikai meghibásodások után elkerülhetetlen a baleset, emellett kizárták, hogy a pilóta hibázott volna.