Szerződést hosszabbított fiatal szélsőjével a Manchester United

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 19:38
Amad Diallo 2030-ig írt alá (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United bejelentette, hogy 2030-ig meghosszabbította elefántcsontparti szélsője, Amad Diallo szerződését.

A United új szerződést kötött Amad Diallóval, aki így 2030. június 30-ig a klub játékosa marad – közölték honlapjukon a „vörös ördögök”.

„Nagyon büszke vagyok rá, hogy aláírhattam ezt az új szerződést – nyilatkozta Amad Diallo.Már átéltem néhány elképesztő pillanatot a klubnál, de itt még messze nincs vége. Nagy céljaim vannak futballistaként, és szeretnék történelmet írni a Manchester Uniteddel. Rengeteget tanultam azóta, hogy négy éve idejöttem. Hálás vagyok az edzőknek és a többi stábtagnak, hogy segítettek nekem, és a szurkolóknak, azzal, hogy mindennap hajtanak előre. Nehéz szezonunk van, de hiszem, hogy jó úton járunk, és különlegesen alakul majd a jövő. Készen állok rá, hogy mindenben segítsem a csapatot, és hogy ismét büszkévé tegyük a drukkereinket.”

A hatszoros elefántcsontparti válogatott 2015-ben érkezett Európába, az Atalanta utánpótlásában majd a felnőttgárdájában szerepelt, a manchesteriek pedig majdnem napra pontosan négy éve igazolták le. A 22 esztendős szélső a Rangersben és a Sunderlandben futballozott kölcsönben, így most jutott el az 50 mérkőzésig a Manchester United színeiben, s eddig kilenc gólnál jár. Ebben az idényben hat találat és hét assziszt áll a neve mellett, és kétszer megválasztották az MU-nál a hónap játékosának.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik